Brüsszel beperli Magyarországot a szuverenitásvédelmi törvény miatt
Brüsszel fokozta jogi nyomásgyakorlását Magyarország szuverenitásvédelmi törvénye ellen, azzal érvelve, hogy az alapvető jogok széles körét sérti a jogszabály.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Az emberi méltóság megsértéséért és egy show-műsor helytelen korhatárbesorolása miatt szabott ki többmillió forintos bírságot az RTL tévécsatornára a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa – hangzott el az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.
Az RTL Sztárbox erőszakos tartalmai miatt 10 millió forintos, Fekete Pákó megalázásáért pedig 3 millió forintos bírságot kapott a csatorna. Bartóki-Gönczy Balázs, a médiatanács tagja elmondta, az egyik esetben a testületnek elsősorban arról kellett döntenie, hogy a Sztárbox milyen típusú műsor, hiszen amennyiben sportműsorról van szó, akkor a médiaszolgáltató nem köteles alkalmazni a korhatárbesorolást.
A hatóság szerint azonban az elemzett műsor szórakoztató műsor volt, ezt támasztja alá egy 2005-ös bírósági döntés is, amely kimondta, hogy nem sportműsor az, ahol az alapvető cél a show maga. Hozzátette: a műsor 13,6 százaléka szólt csak a boxról, a többi kiegészítő show-elem volt. Továbbá, ha egy ilyen, fokozott veszéllyel járó sporttevékenységet szerveznek, akkor ahhoz a sportszakág írásbeli engedélyére is szükség lett volna. Onnantól, hogy ez nem sportműsor, megfelelő korhatári besorolással és ennek megfelelően csak 21 óra után lett volna közzétehető – emelte ki Bartóki-Gönczy Balázs. A médiatanács tagja hozzátette: a műsorban az erőszak „explicit módon jelent meg”, a vér látványa, a trágár, szexuális tartalmú kifejezések elhangzása a hatóság szerint a 16 éven aluliakban „nem biztos, hogy megértésre talál”.
A médiatanács szerint az sem jó üzenet a műsorszám gyermekkorú nézőinek, hogy – téves következtetésként – konfliktusaik kezelésének elfogadott módja az agresszió – mondta.
Bartóki-Gönczy Balázs kitért arra, hogy műsor miatt kiszabott 10 millió forintos bírság a maximális büntetés öt százaléka, de arányban áll azzal, amekkora előnyt a médiaszolgáltató el tud érni a műsor bevételeivel.
A médiatanács további két eljárásban vizsgálja a Sztárbox különböző adásait, amelyekben később születik döntés – közölte. Bartóki-Gönczy Balázs beszélt az RTL-t egy másik műsorszáma miatt elmarasztaló döntésről is. A médiatanács szerint a tévé egyik reggeli műsorában a vendégként meghívott Fekete Pákót hozták méltatlan helyzetbe.
A médiatanács döntése szerint a meghívott képtelen volt az adott helyzetben a „saját érdekei szerint dönteni”, hiszen a műsorvezetők „felkérdezték” arról, hogyan szerzett állampolgársági bizonyítványt, „vizsgáztatták” a műsorban, így ő gúny tárgyává vált. Bartóki-Gönczy Balázs kiemelte, ilyen esetben a médiatanácsnak nem feladata eldönteni, hogy az egyéni jogsérelem megtörtént-e, azt vizsgálják, hogy a médiaszolgáltató betartotta-e az emberi méltóságra vonatkozó alapelveket.
A médiatanács tagja a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában azt mondta, bízik abban, hogy a felelős médiaszolgáltatóknak nem feltétlenül a bírság mértéke lesz a visszatartó erő, hanem jogkövető magatartásra törekszenek.
(MTI)
Brüsszel fokozta jogi nyomásgyakorlását Magyarország szuverenitásvédelmi törvénye ellen, azzal érvelve, hogy az alapvető jogok széles körét sérti a jogszabály.
A gyámhatóság a bíróság azonos ügyben született korábbi ítéletében foglaltakat egyszerűen mellőzve ismét elutasította a Háttér Társaság által képviselt meleg kérelmező örökbefogadásra való alkalmasságát. A megismételt eljárásban a hatóság szinte kizárólag azokat az érveket hozta fel, amelyekről néhány hónapja a bíróság már kimondta, hogy jogellenesek.
Elindult a jogi hallgatók számára meghirdetett Lawyer for a Day, valamint a vállalatértékelés iránt érdeklődő közgazdász hallgatóknak szóló Advisor for a Day esettanulmányi verseny a DLA Piper Hungary szervezésében. A megmérettetés célja, hogy a diákok valós munkakörnyezetben, mindennapi jogi és üzleti kihívásokon keresztül nyerjenek bepillantást az iroda tanácsadóinak mindennapi munkájába. A hallgatóknak október 25-ig van lehetőségük jelentkezni.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!