Többször is eladta a lakásokat az ingatlanos – 8 évet kért rá az ügyészség


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Vádat emeltek egy korábban csalás miatt már többször elítélt kaposvári ingatlanközvetítő ellen, aki saját céljaira használt fel ügyfeleitől kapott összegeket 2018-2019-ben.

A 49 éves nő büntetett előélete miatt édesanyja nevére alapított ingatlanközvetítő céget, hogy rendezze a korábban elkövetett bűncselekményei következményeként keletkezett jelentős tartozásait.

A vádlott, a vevőkkel kötött megállapodást megszegve, a neki átutalt pénzt eltette, ahelyett, hogy ingatlanok tehermentesítésére fordította vagy vételárrészlet címén az eladóknak továbbította volna. Üzelmei leplezésére több okiratot, köztük tulajdoni lapot, adásvételi szerződést hamisított.

Előfordult, hogy a jó meggyőző képességű nő ugyanazt az ingatlant többször is „eladta”. Az egyik sértettet három ingatlannal csapta be, ezzel 37,2 millió forintot csalt ki tőle – írták. Az adósságspirálba került vádlott az ingatlanügyletekből magára költött összegeken felül az ismerőseitől kapott kölcsönöket sem fizettette vissza.

A nő 14 embernek 130 millió forint kárt okozott, ebből 12 millió forint térült meg.

Az ügyészség azt indítványozta a bíróságnak, hogy a visszaeső, letartóztatásban lévő ingatlanost – ha tetteit az előkészítő ülésen beismeri és lemond a tárgyalásról – jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt ítélje 8 év börtön re, emellett véglegesen tiltsa el az ingatlanforgalmazói tevékenységtől – derül ki a Somogy Megyei Főügyészség közleményéből.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 31.

Ludovika.hu: Aknázzuk ki az új kor kínálta lehetőségeket

Az adat az új arany – halljuk mostanában. A Ludovika.hu cikksorozatában annak járt utána, hogyan lehet okosan, szabályosan adatot gyűjteni, tárolni, és miképpen hasznosulhatnak a beszerzett információk. Elsőként, e cikkben a vállalati nézőpontot mutatják be Marton Ádám, az NKE ÁNTK Közgazdaságtani és Nemzetközi Gazdaságtani Tanszékének adjunktusa segítségével.

2024. május 31.

A DMA alkalmazásának első hónapjai

A digitális belső piac történelmében 2024 márciusa kulcsfontosságú, hiszen az a DMA érdemi alkalmazásának első hónapja; és mint ilyen, elképesztően hektikusnak bizonyult. Ebben a bejegyzésben valamennyi eseményről nem tudok számot adni, azonban néhány kulcsesemény felsorolásával a DMA alkalmazása korai szakaszának hangulata illusztrálható – olvasható Beyer Fülöp bejegyzésében a ludovika.hu ITKI blogján.