Tört-zúzott a vádlott


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Hivatalos személy elleni erőszakkal gyanúsítják azt a férfit, aki a csepeli bíróságon az ellene kiskorú sérelmére elkövetett testi sértés miatt indult büntetőeljárásban az ítélethirdetés közben randalírozott és az alügyésznőre támadt – közölte a fővárosi főügyész.


A múlt pénteken történt esetről Ibolya Tibor közleményében azt írta: a Budapesti Nyomozó Ügyészség indítványozta a nyomozási bírónál a férfi előzetes letartóztatásba helyezését. A vádlott egy 8 éves kisfiú sérelmére elkövetett testi sértés miatt állt vádlottként a Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság elé.

Ibolya Tibor felidézte: a dühöngő vádlott a pénteki tárgyalás rendjét már korábban többször megzavarta, amiért ki is kellett vezettetnie a bírónak a tárgyalóteremből. Ezután az ítélethirdetés alatt a férfi felkapta az előtte lévő fából készült vádlotti pulpitust és azzal a tárgyaláson részt vevő alügyész mögött található tárgyalótermi ablak felé rohant. Két erős ütéssel megpróbálta kitörni az ablakot, azért, hogy a pulpitust kidobja az ablakon. Emiatt a neki útban lévő alügyésznőt hátrálásra kényszerítette és beszorította az ügyészi és a jegyzőkönyvezetői asztal közé. A vádlott cselekménye következtében az ügyész nem tudott jogorvoslati nyilatkozatot tenni a tárgyaláson.

A hivatalos személy elleni erőszak bűntettének megalapozott gyanújával kihallgatott férfival szemben a bíróság lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el. A végzés ellen az ügyész fellebbezett. A bírói döntéssel ellentétben az ügyészség úgy látja, hogy mivel a kiskorú sérelmére elkövetett erőszakos bűncselekmény miatt eljárás alá vont férfi az ellene folyó tárgyaláson újabb erőszakos cselekményt követett el, a bűnismétlés veszélye miatt nem elegendő esetében a Budapest és Pest megye közigazgatási területére elrendelt lakhelyelhagyási tilalom.

(MTI)

Próbálja ki a HR Jogtárat!

Két hétig ingyenesen kipróbálhatja az új HR Jogtár Plusz adatbázist

A regisztrált ügyfelek az adatbázis teljes tartalmához hozzáférést kapnak az exportálás és nyomtatás lehetőségének igénybevétele nélkül.

Regisztráció, részletek >>


Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 26.

Húsz évi pereskedés után került vissza két értékes műtárgy egy zsidó vállalkozó leszármazottjához Horvátországban

Húsz évi pereskedés után került vissza egy 18. és egy 19. századi francia festő egy-egy értékes műve Andrew Reichsman Egyesült Államokban élő filmproducerhez, akinek zsidó felmenőit 1941-ben az usztasák vezette Független Horvát Állam (NDH) deportálta, vagyonukat pedig elkobozta – írta a Jutarnji List című horvát napilap hétfőn.