Trafikrablásért megy a börtönbe


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Öt év letöltendő börtönbüntetésre ítéltek egy 26 éves férfit, aki egy valódinak látszó fegyverrel kirabolt tavaly tavasszal egy II. kerületi dohányboltot – közölte a Fővárosi Főügyészség szerdán az MTI-vel.


A közlemény szerint a vádlott tavaly március 8-án egy Törökvész úti dohányboltban úgy tett, mintha vásárolni szeretne, megvárta, míg az eladó kinyitja a kasszát, majd elővett egy valódi pisztolynak látszó gáz-riasztófegyvert, amit az eladóra szegezett.

Az eladó a kasszában lévő készpénzt egy nejlonzacskóba rakta, azt a vádlott elvette, ezután a pultra kirakott alkoholt és cigarettát is magához vette, majd elmenekült a helyszínről, a rendőrök azonban már másnap elfogták.

[htmlbox BDT]

 

A férfit a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság fegyveresen elkövetett rablás bűntette miatt 5 év börtönbüntetéssel sújtotta, az ítélet jogerős.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 6.

Az Európai Bizottság kész lezárni a Lengyelországgal szemben indított 7-es cikk szerinti eljárást

Az Európai Bizottság véglegesítette elemzését a jogállamiság lengyelországi helyzetéről az Európai Unióról szóló szerződés 7-es cikke szerinti eljárással összefüggésben, és úgy ítélte meg, hogy Lengyelországban már nem áll fenn egyértelműen a jogállamiság súlyos megsértésének veszélye, ezért kezdeményezni kívánja az eljárás lezárását – tájékoztatott az uniós bizottság hétfőn.