Trendfordulót vár az OTP a lakáspiacon


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az OTP elemzése szerint az egyre mélyülő kockázatok idén már forgalomcsökkenést hozhatnak a lakáspiacon, de a reálár-szint 2022-ben összességében még nőhet.

A lakáspiacot a támogatási rendszer és az áprilisi választások előtt hozott, a háztartások büdzséjét érintő kedvező döntések most még viszik előre. A második félévben ugyanakkor már csökkenhet a kereslet, elsősorban a hitelből vásárlók körében, így a tranzakciószám kis mértékben már visszaeshet. Az éves országos árindex viszont reálértéken még nőhet, ez csak 2023-ban fordulhat stagnálásba, majd csökkenésbe – derül ki az OTP Jelzálogbank legfrissebb, a NAV 2021-es tranzakciós adatait feldolgozó Lakóingatlan Értéktérkép elemzéséből.

Csak Pest megyében nem lett több tranzakció

Nominális árcsökkenést ugyanakkor egyelőre nem tart valószínűnek az OTP Jelzálogbank. Az előzetes adatok alapján 2021-ben egyharmadával nőtt az ingatlanforgalom. Az adásvételek száma megközelítette a 170 ezret, így közel másfél évtizedes rekord dőlhetett meg tavaly – áll a közleményben.

A növekedést a 2020-ban, a pandémia miatt elmaradt kereslet késleltetett aktivizálódása, illetve a tavaly bevezetett számos otthonteremtési támogatás segítette. A legnagyobb mértékű, 50 százalékos emelkedés Budapesten volt, míg a községekben és kisebb-nagyobb városokban átlagosan 25-30 százalék között nőtt a tranzakciószám – idézi a közlemény Valkó Dávidot, az OTP Jelzálogbank ingatlanpiaci vezető elemzőjét.

Az összefoglaló szerint tavaly Pest megyén kívül minden megyében nőtt az adásvételek száma. Győr-Moson-Sopron megyében meghaladta a forgalombővülés az 50 százalékot, 2020-ban ugyanakkor itt estek vissza legjobban, 25 százalékkal az ingatlan-eladások. A megyeszékhelyek közül mindegyikben nőtt a tranzakciók száma. Messze a legnagyobb mértékben, 76 százalékot meghaladóan Győrben, a másik véglet pedig Salgótarján, ahol csak 2 százalékos volt a növekedés. Budapesten az élénkülés minden kerületre érvényes, az élen a XIII. kerület végzett, 90 százalékot meghaladó forgalombővüléssel.

Somogy az élen

Az országos lakásárszint 2021-ben, az előző évi kisebb megtorpanás után ismét kétszámjegyű mértékben, nagyjából 12,5 százalékkal nőtt a NAV – egyelőre még nem teljes körű – ingatlanforgalmi adatai alapján. Minden településtípusban drágultak a lakóingatlanok, a községekben és a kisebb városokban átlagosan 9-10 százalékkal, Budapesten és a megyei jogú városokban 6, illetve 14 százalékkal nőttek az árak a megelőző évihez képest.

A megyék árlistáján 2020 óta Somogy áll az élen, tavaly négyzetméterenként 520 ezer forint volt az átlag. Pest megye csak kevéssel marad el a félmilliós szinttől, emellett még Hajdú-Bihar és Győr-Moson-Sopron átlagos négyzetméterára haladja meg a 400 ezret. A legolcsóbb hagyományosan Nógrád megye, ahol tavaly 138 ezer forint volt a négyzetméterenként ár.

A megyeszékhelyeket vizsgálva ismét Debrecen állt az élen tavaly, átlagosan 492 ezer forintos négyzetméterárral, majd Székesfehérvár 490 ezer, Veszprém 472 ezer és Győr 471 ezer forinttal. A sor másik végére változatlanul Salgótarján került, 164 ezer forintos négyzetméterárral.

Az országos átlagár tavaly kevéssel meghaladta négyzetméterenként az 500 ezer forintot, míg a főváros nélkül számított átlag 349 ezer forint volt.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. július 5.

Kiemelten figyeli a versenyhivatal a légitársaságok tevékenységét, segít a Békéltető Testület is

Kiemelték, hogy a hivatal rövid tájékoztató anyagokban foglalja össze a repülőjegy-vásárláshoz, utazási irodák programjainak kiválasztásához, online szállásfoglaláshoz, valamint bel- és külföldi autóbérléshez kapcsolódó tanácsait. A fogyasztók így könnyebben kerülhetik el a félrevezető tájékoztatásokat, illetve a nyaralás közben előforduló kellemetlen meglepetéseket. A gondtalan nyaralás érdekében fontos, hogy az utazási irodák ajánlatainál ellenőrizzék még az utazás lefoglalása […]

2024. július 4.

Szankcionált a Médiatanács jelzése nyomán a román társhatóság

Figyelmeztetésben részesítette a román társhatóság a Médiatanács jelzése nyomán a TV2 Comedy-t a klasszifikációs rendelkezések megsértése miatt. Július 2-i ülésén a Médiatanács közigazgatási hatósági eljárást indított a Radio Plus Kft.-vel szemben, miután az határidőn túl tett eleget a testület határozatában foglalt közlemény közzétételi kötelezettségnek a Balázsék című műsorszám három adására vonatkozóan.

2024. július 4.

Egyszerűbben ajánlhatják fel az ingatlanokat az államnak az örökösök

Változnak a földekkel kapcsolatos hagyatéki eljárás szabályai július elejétől. Egyszerűbbé és gyorsabbá válik az eljárás azoknál a kisértékű földeknél, amelyek az elhunyt tulajdonos nevén maradtak, és az ingatlan-nyilvántartás digitalizációja miatt indult meg a tulajdonjog rendezése. Másik változás, hogy azok az örökösök, akik nem tartanak igényt egyes ingatlanokra, például kisértékű földterületekre, az eddiginél egyszerűbben és költségek nélkül ajánlhatják fel azt az államnak. Kedvezően módosulnak az osztatlan közös tulajdon megszüntetésére irányuló szabályok is a közjegyzői eljárás keretében. A Magyar Országos Közjegyző Kamara álláspontja szerint a módosításokkal egyszerűsödnek és észszerűsödnek a hagyatéki eljárások, amely segíti az örökösöket.