Trócsányi: a magyar jogrendszert sikerült megújítani


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az igazságügyi miniszter bizottsági meghallgatásán elmondta, hogy jövőre több területen is új kódexek lépnek hatályba. 


Trócsányi László igazságügyi miniszter szerint a magyar jogrendszert sikerült megújítani, 2018-tól számos területen új kódexek lépnek hatályba.

A tárcavezető éves meghallgatásán hétfőn az Országgyűlés igazságügyi bizottsága előtt elmondta: január elsején lép hatályba az új polgári perrend, a közigazgatási perrend, a nemzetközi magánjogi kódex, az ügyvédi törvény és a választott bíróságokról szóló jogszabály is.

[htmlbox Változásfigyeltetés]

 

Trócsányi László beszámolt arról is, hogy a Velencei Bizottság, pénteken tartott ülése után, ma jelentést tesz közzé az ukrán oktatási törvénnyel kapcsolatban, amelyben fel fogja hívni Ukrajnát, hogy változtasson bizonyos szabályokon. Hangsúlyozta: a törvény jelentősen csökkenti a kisebbségek nyelvi jogait és a magyar kormány mindent megtett, hogy a felhívja a Velencei Bizottság figyelmét erre az ügyre.

Az igazságügyi miniszter a bizottsági vitában az MSZP-s Bárándy Gergely felszólítására, hogy határolódjon el a fideszes Budai Gyula bíróságokat érintő korábbi kijelentésétől, azt mondta: a bíróságokat nem ismeri, ő maga az ügyvédi világból jön és azt jól ismeri, „ott kevés a komcsi”.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Szembement a gyámhatóság a bíróság ítéletével: újabb diszkriminatív örökbefogadási elutasítás

A gyámhatóság a bíróság azonos ügyben született korábbi ítéletében foglaltakat egyszerűen mellőzve ismét elutasította a Háttér Társaság által képviselt meleg kérelmező örökbefogadásra való alkalmasságát. A megismételt eljárásban a hatóság szinte kizárólag azokat az érveket hozta fel, amelyekről néhány hónapja a bíróság már kimondta, hogy jogellenesek.

2024. október 4.

Elstartolt a Lawyer for a Day és az Advisor for a Day

Elindult a jogi hallgatók számára meghirdetett Lawyer for a Day, valamint a vállalatértékelés iránt érdeklődő közgazdász hallgatóknak szóló Advisor for a Day esettanulmányi verseny a DLA Piper Hungary szervezésében. A megmérettetés célja, hogy a diákok valós munkakörnyezetben, mindennapi jogi és üzleti kihívásokon keresztül nyerjenek bepillantást az iroda tanácsadóinak mindennapi munkájába. A hallgatóknak október 25-ig van lehetőségük jelentkezni.