Banki kibercsalások útvesztője, avagy hogyan ne sétáljunk csapdába? – 2. rész
A cikksorozat most megjelent, második rész elkövetési módokat mutat be, valamint tanácsot ad, hogy mit tehetnek a károsultak.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az Igazságügyi Minisztérium munkája megalapozza az igazságszolgáltatás színvonalának emelkedését – jelentette ki az igazságügyi miniszter csütörtökön Balatonalmádiban, a 13. Magyar Jogászgyűlésen tartott előadásában.
Trócsányi László elmondta, hogy az elmúlt két évben elvégzett feladatok alapot adnak a gyorsabb és hatékonyabb igazságszolgáltatásra, hozzátéve, hogy folyamatosan javul a jogalkotás minősége is.
A tárcavezető kifejtette, hogy a hivatásrendek közötti együttműködés erősödése szintén jól szolgálja a jogalkotást.
A kormányzati ciklus félidejének mérlegeként megállapította, hogy sikerült rendezni a devizahiteles problémakört, sikerként említette a magáncsőd intézményének bevezetését és a polgári törvénykönyv módosítását. Az eljárásjogi törvények küszöbön álló reformja az igazságügyi kormányzat következő nagy feladata – tette hozzá a miniszter.
A tárcavezető arról is szólt, hogy manapság „jogalkotási dömpingről” lehet beszélni, mert míg 1946-ban 29 törvényt fogadtak el, addig 2015-ben 230-at, az idén pedig 94-et. Ennek okaként az igazságügyi miniszter azt jelölte meg, hogy „mindenki igyekszik minél magasabb szintre emelni a jogszabályát”, ami szavai szerint nem minden esetben indokolt. Hozzátette: az unió is előír számos szabályozást, amely korábban nem létezett, így a túlszabályozás világjelenséggé vált.
Trócsányi László beszélt arról is, hogy arányaiban kevés az új törvény és sok a módosító javaslat, 2016-ban például tíz törvény és 84 módosítás volt.
A tárcavezető szólt arról, hogy az ötpárti egyeztetéseknek nagy szerepük van a törvényhozásban. Mint mondta, ezeken természetesen szakmai és politikai vitákkal kell számolni.
Hozzátette: a stratégiai és a gazdasági kabinet megjelenésével a szakmai viták új fóruma teremtődött meg.
A migrációs válság számos jogalkotási feladatot von maga után, tíz törvényt kellett módosítani – közölte Trócsányi László, aki a kvótapert elvi jelentőségűnek nevezte.
A szombat délelőttig tartó 13. Magyar Jogászgyűlésen a közjog, az igazságszolgáltatás, a polgári jog és a büntetőjog témakörében hallgathatnak előadásokat a résztvevők. Előadó lesz mások mellett Darák Péter, a Kúria elnöke, Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke és Polt Péter legfőbb ügyész.
A cikksorozat most megjelent, második rész elkövetési módokat mutat be, valamint tanácsot ad, hogy mit tehetnek a károsultak.
A mesterséges intelligencia (MI) társadalomra és az alapjogokra gyakorolt hatásairól, az ajtónkon kopogtató jövő lehetséges jogi szabályozásáról cseréltek eszmét a terület hazai és európai szakértői az egyetemen.
Elhunyt Karsai Dániel, a gyógyíthatatlan ALS betegséggel küzdő alkotmányjogász szombaton, halálhírét testvére, Karsai Péter jelentette be közösségi oldalán.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!