Új elnök a Miskolci Törvényszék élén


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Répássy Árpádot nevezte ki az Országos Bírósági Hivatal (OBH) vezetője a Miskolci Törvényszék elnökének, mivel elődje, Sisák Péter megbízatása június 14-én lejárt – közölte a törvényszék. 


A tájékoztatás szerint Répássy Árpád mandátuma július 1-jétől 2022. június 30-ig szól.

Az új elnök 1997 júniusában szerezte jogi diplomáját a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán. 1997. szeptember 1-jétől a Miskolci Városi Bíróságon volt fogalmazó, 2000-ben tette le szakvizsgáit, majd 2003 áprilisában vette át bírói kinevezését az Ózdi Városi Bíróságra. A Miskolci Városi Bíróság elnökévé 2010 októberében nevezték ki.

Változásfigyeltetés

Ne maradjon le!

Használja Változásfigyeltetés szolgáltatásunkat az Önt érdeklő jogszabályok, jogterületek és tárgyszavak figyeltetésére!

Megrendelés >>

Répássy Árpád tagja a törvényszék bírói tanácsának, a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara záróvizsga bizottságának, jogi szakvizsga bizottságának, valamint több OBH-munkacsoportnak.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek