Új pályázatok segítik a magyarországi innovációk szellemitulajdon-védelmét


A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) 500 millió forint keretösszeggel hirdet felhívásokat magyarországi vállalkozások, kutatóhelyek, magánszemélyek számára szellemi alkotásaik levédetésére – tájékoztatta a NKFIH és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) közös közleményben szerdán.

Kiemelték, hogy az 500 millió forintnyi keretösszegből az érintettek 100 százalék vissza nem térítendő támogatást kaphatnak a szabadalommal, használatiminta-oltalommal, növényfajta-oltalommal, formatervezési mintaoltalommal vagy védjegyoltalommal összefüggő hazai és nemzetközi SZTNH-eljárások finanszírozására – ideértve például az iparjogvédelmi tanácsadást, az ügyvivői szolgáltatást, valamint a hatósági díjak költségét.

A közlemény idézte Farkas Szabolcsot, az SZTNH elnökét, aki elmondta, hogy ez a pályázat egyedülálló módon nyújt lehetőséget a magyarországi és nemzetközi oltalomszerzés legfontosabb döntési pontjainál felmerülő költségek finanszírozására, így segítve elő végső soron a hazai, európai és nemzetközi iparjogvédelmi oltalom megszerzését.

Szabados Zsuzsa, az NKFIH vállalati innovációs elnökhelyettese a közleményben kiemelte, minden piaci szereplőnek fontos felismernie, hogy a versenyképesség érdekében a szellemitulajdon-védelem területén is lépést kell tartani a konkurenciával.

A közlemény emlékeztet, hogy a Neumann János Programban (NJP) a kormány célul tűzte ki az iparjogvédelmi oltalmak számának jelentős emelését – jelenleg ugyanis 1 milliárd euró GDP-re Magyarországon 1,5 szabadalmi bejelentés jut, míg az EU-átlag 3,5. Ezért is döntött úgy a kormány az NJP-ben, hogy 2024-től 75 százalékkal csökkenti a szabadalmi bejelentési és fenntartási díjakat a magánszemélyek, kkv-k, egyetemek és kutatóintézetek részére, ezzel a magyarországi lett a legkedvezőbb díjszabás az említett kör számára egész Európában.

Mindez azért fontos, mert a kutatás-fejlesztési eredmények és az innovatív ötletek úgy hasznosíthatók leghatékonyabban, ha megfelelő jogi védelmet kapnak.

A közlemény szerint jó hír, hogy a piaci szereplők Magyarországon is egyre tudatosabbak ezen a területen, mind gyakrabban kérnek oltalmat az általuk fejlesztett termékre vagy technológiára az SZTNH-nál. A szemléletformálás segítségével pedig a NKFIH hosszú ideje célzott pályázatokkal támogatja, hogy minél szélesebb kör – akár a legkisebb mikrovállalkozás is – éljen ezzel a lehetőséggel.

A közlemény ismerteti: a hasonló céllal meghirdetett korábbi „Iparjog” pályázati konstrukciókban 2015 óta 474 kérelem részesült több mint 730 millió forint támogatásban.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. június 17.

Kampányt indít az EU Szellemi Tulajdoni Hivatala a sportvilág IP jogsértései ellen

Európai lakosok milliói néznek illegálisan sporteseményeket és vásárolnak hamisított sporteszközöket, ami 850 millió eurós veszteséget okoz a gyártóknak – hívja fel a figyelmet az EU Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) „Play Fair” (Játsszunk sportszerűen) kampányában a sportesemények kapcsán felmerülő IP (szellemi tulajdon) jogsértésekre. A kampány emellett ösztönzi a sportrajongókat a legális sportcsatornák követésére és az eredeti sporttermékek vásárlására is – olvasható a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatal honlapján.

2024. június 17.

A menő budapesti lakások bérleti díja átlagos uniós szinten

Tavaly 17 százalékkal emelkedett a budapesti központi elhelyezkedésű lakások bérleti díja 2022-höz képest, ezzel a magyar főváros az európai uniós fővárosok között a középmezőnyben van közvetlenül Madrid és Zágráb után – közölte a Duna House az európai városok relatív megélhetési költségeinek összehasonlítását célzó Eurostat tanulmány elemzése nyomán.