Új Ptk. – fontos változások, gyakorlati problémák II.
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A visszaszámlálás befejeződött: március 15-én 0 órakor hatályba lépett az utóbbi évtized egyik legnagyobb és legjelentősebb jogalkotási terméke, az új Polgári Törvénykönyv. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara és a Wolters Kluwer Kft. közös szervezésű tudományos konferenciáján a jogi személyek alapítása szabadságának kérdéskörét elemezte Kisfaludi András.
II. rész
2014. március 12-én az ELTE Aula Magna dísztermében került megrendezésre az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara és a Wolters Kluwer Kft. által közösen szervezett tudományos konferencia az új Polgári Törvénykönyv hatálybalépése alkalmából. Az új Polgári Törvénykönyv legfontosabb változásait bemutató munkakonferencián az első előadó, Kisfaludi András a jogi személyekkel kapcsolatban tárta fel az új Polgári törvénykönyv legfontosabb változásait és kulisszatitkait.
Úton az alapítás szabadsága felé
Ha a jogi személyek szabályozásának keresnénk valamilyen alapelvszerű rendelkezéseit, akkor anélkül, hogy ebből formálisan valóban alapelvet gyártanánk, azt érzékelhetjük, hogy központi gondolata ennek a Polgári Törvénykönyvbe foglalt új szabályozásnak a jogi személyek alapításának, létesítésének szabadságára vonatkozó elv.
De egyáltalán miért és hogyan merült fel az a kérdés, hogy a jogi személyek alapítása mennyire, milyen módon és milyen értelemben lehet szabad? Ez azért fontos kérdés, mert nem volt mindig így és nem is szükségszerűen van így. Eredetileg, amikor a ma ismert vagy ma jogi személyként értelmezett jogi személyek elődei, őstípusai megjelentek, akkor ezek nem az résztvevő tagok, alapítók magánakaratának a megnyilatkozásai voltak, hanem egész nyilvánvalóan állami akaratnyilvánítással, közhatalmi aktussal jöttek létre, és nem is biztos, hogy pont azzal a céllal, amivel ez ma számunkra természetesen adott. Ha a kapitalista fejlődésben élen járó Angliára gondolunk, akkor ott eleinte uralkodói, királyi paranccsal, később parlamenti aktussal lehet a mai fogalmaink szerint talán társaságnak tekinthető formációkat létrehozni.
Ennek az eredetnek antagonisztikus elemként visszamaradva akár máig ható emlékei is megtalálhatóak bizonyos jogrendszerekben: Hollandiában mind a mai napig be kell szerezni az alapítási eljárásban az uralkodó nevében eljáró igazságügyi minisztertől egy olyan nyilatkozatot, amely szerint nincs ellenvetés a társaság alapítása ellen. Bár ez természetesen automatikusan működik, de jól mutatja ezeket a forrásokat. Vagy gondolhatunk a magyar polgári forradalomra, 1848-ra is, mert annak idején a reformkorban az egyes konkrét részvénytársaságok alapításáról még törvény szólt Magyarországon is (Lánchíd, Nemzeti Színház).
Ennek a mai társaságokhoz viszonylag kevés köze van. Annak idején ez a jogalkotói aktus egyben azt is jelentette, hogy ezek a társaságok bizonyos ételemben kötődtek az államhoz, az állam által engedélyezett monopóliumok kiaknázására jöttek esetleg létre, és az állam adott esetben garantálta a társaságok működési feltételeit. Ezek a társaságok nem azért jöttek létre, hogy a kereskedők együtt tevékenykedjenek, hanem azért tevékenykedtek e társaság keretében együtt a kereskedők, mert így nyerték el azt a monopóliumot, amelyet a kereskedelem jelentett, és az állam egyébként tényleg biztosította ezt a lehetőséget, akár még az állami erőszakszervezet alkalmazásával is.
A folyamatok eredményeképpen bizonyos körben minden civilizált állam eljutott abba a helyzetbe, hogy a táraságok és általában a magánjogi jogi személyek kiszabadultak az államnak ebből a fogságából: teljesen megváltozott szerepkörében az állam már csak normatív módon állít fel szabályokat a jogi személyek létesítésére, alapítására, működésére. A jogi személyektől e normatív szabályok betartását kéri számon, ezt ellenőrzi, és ennek alapján vesz részt az állam – most már csupán regisztrációs funkcióban – a jogi személyek létesítésében.
A közjogi és magánjogi jogi személyek problematikája
De biztos, hogy minden jogi személy esetében és a jogrendszer teljes terjedelmében létezik ez a szabadság? Első pillantásra is látszik, hogy nem minden területen adott. Ez elvezet ahhoz a kérdéshez, hogy a jogi személy fogalma egyáltalán – ahogyan azt a Polgári Törvénykönyv, a polgári jog, vagy, ha úgy tetszik, a magánjog használja – egyetemes, a teljes jogrendszert lefedő és minden elemében azonos módon értelmezendő fogalom-e, vagy vannak különböző jogi személy fogalmak. A jogi személyek ugyanis (akik jogi személyként jelennek meg a polgári jogi jogviszonyokban) nem biztos, hogy a létük eredeti értelmét vagy funkciójukat magából a polgári jogból, a magánjogból nyerik. Nem biztos, hogy minden jogi személy kizárólag, vagy akár csak elsődlegesen is azért jött létre, hogy magánjogi jogviszonyokban jogokat és kötelezettségeket szerezzen.
Léteznek olyan szervezetek, amelyek mint szervezetek rendelkeznek bizonyos jogosultságokkal, kötelezettségekkel, de ezek a jogok és kötelezettségek nem magánjogi jellegűek, hanem a közjogban gyökereznek. Valamiféle közjogi funkció, közfeladat ellátására létrejövő szervezetekről van szó, és azok az alapvető jogosultságok és kötelezettségek, amelyek az alapfunkciójukhoz kapcsolódnak, közjogi jellegűek. Kérdés, hogy hogyan kezeli ezeket a magánjog, és ha kezeli valahogy, akkor ezekre a jogalanyokra igaz-e az alapítás és a jogi személy működtetésének szabadsága?
Ez a kérdés a Ptk. megalkotása során is előkerült. Volt olyan elképzelés, amely szerint ezeknek a „közjogi indíttatású jogalanyoknak” a jogi személyiségét is a Polgári Törvénykönyvnek kellene szabályoznia. Hosszas viták eredményeként a nem magánjogi célú jogalanyoknak a szabályozása a Polgári Törvénykönyvön kívül maradt; a Ptk. a közjogi indíttatású jogalanyokról csak annyit szabályoz – s ez meglehetősen szűk – amennyit a polgári jogi jogviszonyokban való részvételük indokol. Ugyanakkor tudomásul veszi, hogy ezeknek a jogi személyeknél nem a magánautonómiába tartozik a jogi személy létrehozataláról vagy a működési feltételek meghatározásáról szóló döntés.
A magánjog számára pedig közömbös döntés lesz, hogy amikor egy közjogi feladatokat ellátó szervezet a maga közjogi funkciójának betöltése érdekében tevékenykedik, akkor ehhez a funkcióhoz szüksége van-e arra, hogy magánjogi jogviszonyokban is megjelenjen. Szükségszerű, hogy közjogi jogviszonyokban megjelenjen, jogokkal és kötelezettségekkel rendelkezzen, különben a közjog számára sem lenne jogalany. A jogalkotó többnyire a közjogi normák által indokolt körben nyilatkozik, hogy valamilyen közjogi jogi személyt akar-e a magánjogban is jogalanynak tekinteni.
A szerződések szabadsága és a jogi személyek létesítése
A jogi személyek létesítésének szabadsága – éppen a privátautonómia körébe tartozás miatt – azoknak a jogi személyeknek a körében merül fel és ott működőképes, ahol valóban az alapítók dönthetnek szabadon, autonóm módon a létesítésről. Ebben a körben a létesítés szabadsága azzal magyarázható, hogy a résztvevők autonóm döntéseiéről van szó, így akár párhuzamot is lehetne vonni a szerződési szabadság intézményével, ahol szintén hasonló alapelv uralkodik.
Azonban mégsem teljes az azonosság a szerződések szabadsága és a jogi személyek létesítse között, mégpedig egy meghatározó eltérés miatt. A polgári jogi jogviszonyokban az az alapelv uralkodik, hogy mindenki a saját veszélyére, a saját kockázatára hoz döntéseket, tehát amiről valaki dönt, annak a következményeit is viselnie kell. Külső hatásokat csak egészen kivételes esetekben képesek polgári jogi viszonyokban elviselni és elfogadni. Ebből a szempontból mindenképpen különbözik minden polgári jogi jogviszony például a közjogi jogviszonyoktól, ahol mindennapos élmény, hogy valaki dönt, és valaki más viseli a következményeit.
A szerződéses jogviszonyokban ez egészen másként van:a külső hatás hiánya általánosnak tekinthető, általában a szerződés csak a szerződésben részt vevő felek viszonyában fejt ki hatásokat, harmadik személyre nézve a szerződésből nem következhetnek jogok vagy kötelezettségek. Ehhez mérten tehát minden fenntartás nélkül engedhette meg a polgári jog, hogy ebben a körben a felek alapvetően és általában saját igényeiknek megfelelően alakítsák a szerződéses viszonyaikat.
A jogi személyekkel kapcsolatban a helyzet azonban más. Az alapítás során valóban van az alapítók vagy tagok között egy olyan viszonyrendszer, amiből az alapításban résztvevőkre (és csak rájuk) nézve származhatnak jogok és kötelezettségek, de egy ponton biztosan megjelenik egy külső hatás, hiszen ezekben a viszonyokban az a nyilvánvaló cél, hogy létrehozzunk egy új jogalanyt azért, hogy az külső jogviszonyokban jelenjen meg. Elkülönülve a benne részt vevő jogalanyoktól, saját nevében, saját maga jelenik meg polgári jogi jogviszonyokban és másokkal szemben jogokat és kötelezettségeket szerez vagy vállal. Mindezek alapján nem ugyanolyan módon és nem ugyanolyan terjedelemben fog érvényesülni a szabadság, mint ahogy az a szerződéses szabadság körében ismert. Az alapítás szabadságánál segítséget jelenthet ennek ellenére, ha a szerződéses szabadság egyes elemeit vesszük alapul, és ennek alapján vizsgáljuk, hogy az alapítás szabadsága mire terjed és terjedhet ki.
Az alapítás szabadsága
A szerződési szabadság alapvetően magában foglalja azt a lehetőséget, hogy valaki eldöntse, köt-e egyáltalán szerződést vagy nem köt, részt vesz-e szerződéses viszonyban vagy sem. Ami a magánjogi jogi személyeket illeti, ez a szabadság a magánautonómia körében változatlanul, szükségszerűen meg kell, hogy illesse a magánjogi jogalanyokat, nincsenek, és nem lehetnek olyan szabályok, amelyek kötelezővé tennék, vagy éppen megtiltanák a magánjogi jogalanyoknak azt, hogy a magánjogban szereplő jogi személyek létesítéséről vagy alapításáról döntsenek, vagy az ebben való részvételükről döntést hozzanak. Ez az alapítási szabadság része és ezt új normaként a Ptk. tételes szabályban is kifejezi, mikor kijelenti, hogy a jogi személy létesítésről a személyek létesítő okiratban, alapszabályban szabadon rendelkezhetnek, valamint a szervezeti és működési szabályokat is szabadon állapítják meg.
A létesítés két mozzanatból áll: a szabad akaratnyilvánítás a jogi személy létesítéséről csak a létesítés egyik mozzanata, a másik, hogy az állam nyilatkozik a létesítendő jogi személy elismeréséről, elfogadásáról. Erről a második mozzanatról azonban a Ptk. megint csak egy általános norma formájában mondja ki, hogy ez az államnál nem olyan jellegű akaratnyilvánítás, mint amilyen az alapítóké. Hiszen az állam nem szabad akaratát közli akkor, amikor arról dönt, hogy bejegyzi-e a létesítendő jogi személyt, nem azt mondja meg, hogy ezt akarja-e vagy sem, hanem azt mondja, hogy az előzetesen, normatív módon megállapított feltételeknek megfelel-e az a jogi személy, amelyik a bejegyzését kéri. Minőségileg más az állam nyilatkozata, ő itt az állami felügyeletet valósítja meg, és a köz érdekében azt üzeni a nyilvánosságnak, hogy a bejegyzést kérő jogi személyt, amelynek létesítéséről a benne részt vevők döntöttek, az állam megvizsgálta, és alkalmasnak, és a normatív szabályoknak megfelelőnek találta az alapítást.
Az államnak a magánautonómia szempontjából nagyon mérsékelt funkciója van. Nem tudja és nem is szabad megakadályoznia egyedi döntéssel akár szükségszerűségi, célszerűségi, gazdaságossági szempontok mérlegelése alapján a magánjogi jogi személyek létrejöttét. Van persze egy szűk kör, amikor a jogi személy létesítése állami engedélyhez kötött, de ez mindig valamilyen tevékenységhez kapcsolódik. Tehát nem a jogi személlyel, mint jogi személlyel van dolga az államnak, hanem azzal a tevékenységgel, amit adott esetben éppen egy jogi személy keretében kívánnak végezni, és ha ez a tevékenység a köz szempontjából veszélyeket hordoz magában, akkor abban a körben továbbra is megmarad az állam egyedi döntési lehetősége. Ezekben az esetekben is, ameddig és amennyire lehet, az állam engedélyezésről hozott döntésének feltételei normatív módon vannak meghatározva, de nem a jogi személlyé válás miatt, hanem a tevékenyég miatt.
A döntés szabadsága miatt a bejegyzés során az erre hivatott állami szervek nem mérlegelhetnek semmilyen olyan szempontot, melyek a jogszabályon kívül esnek – legyenek ezek bármennyire kézenfekvőek is.
A társasági jogi gyakorlat hajnalán megszületett olyan felsőbb bírósági döntésekre, amelyek egyértelművé tették, hogy olyan társaságok esetén, amelyeknél nincs minimális tőkekövetelmény vagy olyan esetben, amikor van ugyan minimális tőkekövetelmény, de a társaság tőkéje egyébként nem felel meg a társaság által végezni kívánt tevékenység méretének, hiába meggyőződése ez a nyilvántartást végző hatóságnak, erre hivatkozva sem tagadhatja meg a bejegyzést a jogi személytől. Ha ezt szempontként akarta volna érvényesíteni, akkor a jogszabályban kellett volna a feltételt rögzíteni. Volt olyan elképzelés a Ptk. elkészítése során, hogy netán valami normatív szabállyal elő kellene írni, hogy a jogi személyek alapítói legalább arra legyenek kötelesek, hogy a jogi személy működésének megkezdéséhez szükséges vagyont a jogi személy rendelkezésére bocsássák. Ez azonban úgy tűnt az előzetes egyeztetések során, hogy annyi problémát, kérdést, jogalkotási nehézséget vetne fel, hogy ezt inkább mellőzték és a bírósági gyakorlatra hárul annak megítélése, hogy az alapítók esetleg nem követtek-e el olyan visszaélésszerű magatartást a jogi személy létrehozásával, ami netán a személyes felelősségüket is megalapozhatná.
A szerződő partner megválasztásának szabadsága
Ez alapvetően a jogi személyeknél is megállja a helyét, bár a személyegyesítő, illetve vagyonegyesítő társaságok közötti különbségek ezt egy kicsit átszínezik, hiszen egy nyilvánosan működő részvénytársaság esetében a partner megválasztásának szabadsága nyilvánvalóan egészen másként fog érvényesülni, mint ahogy érvényesül ez példáulegy kétszemélyes közkereseti társaságnál, ahol a felek nagyon szoros kapcsolatban állnak egymással. Végső soron azonban mégis arról van szó, hogy a felek szabadon dönthetnek ebben a kérdésben is, egészen addig, amíg ennek a technikai lehetőségei fennállnak. És ha netán egy nyilvánosan működő társaságban már nem megnyugtató, hogy nem tudjuk kontrollálni a többi tag személyét, akkor legrosszabb esetben nem fogjuk fenntartani a kapcsolatot egy ilyen társasággal.
Típusszabadság
A szerződési szabadság körében érvényesül a típusszabadság is. Itt már nagyon markáns különbség mutatkozik a jogi személyekkel kapcsolatos szabadságok körében, hiszen a jogi személyekkel összefüggésben a Ptk. egyértelműen és világosan leszögezi, hogy a jogi személyt csak a törvényben meghatározott típusban lehet létrehozni. Tehát nem illeti meg a tagokat, alapítókat „atipikus jogi személyek”,vagy netán „vegyes típusú jogi személyek” létesítésének a szabadsága.
A tartalom megválasztásának szabadsága
A szerződés szabadságában érvényesül a tartalom megválasztásának szabadága: a szerződés tartalmát a felek szabadon állapíthatják meg. A jogi személyek vonatkozásában is felvethető a kérdés: mennyire szabadon állapíthatják meg a jogviszonyok tartalmát a felek? A választ az adja, hogy meddig igaz az, hogy a jogi személyre vonatkozó szabályozás nem lép túl a jogi személy létesítésében részt vevő felek körein. Amíg ugyanis nem lép ki ebből a jogi személy létesítésével kapcsolatos megállapodás (szerződés, alapszabály), addig nincs okunk beleszólni abba, hogy mi történik ezekben a belső viszonyokban. Amint a jogi személy létesítése miatt a jogi személy külső viszonyokban való megjelenésekor már szükségszerűen jelentkeznek külső hatások, abban a pillanatban akadályokat kell felállítani. Nem lehet megengedni a jogi személlyel kapcsolatos viszonyok szabad akarat szerinti alakítását, hiszen ez külső, az alapításban részt nem vett személyek jogait, érdekeit, státuszát sértheti, érintheti. A jogi személyekkel kapcsolatos szabályozás kimondja a tartalom megállapításának szabadságát, de csak korlátozott körben. Már a megengedő szabály, a sokat vitatott 4. § (2) bekezdés is korlátozásokkal teszi lehetővé, hogy az alapítók a jogi személyre vonatkozó szabályokat saját akaratuknak megfelelően állapítsák meg, mert ezt csak a belső viszonyokban igaz, de még ott sem azokban a kivételes esetekben, amikor a belső viszonyok szabályozása kihatással lenne a külső szereplőkre.
A beszámolót következő cikkünkben folytatjuk Menyhárd Attila előadásával.
Az írás az Ars Boni jogi folyóiratban jelent meg, az ars boni az Ügyvédvilág.hu szakmai partnere.
|
