Új ügyészségi székházat adtak át Szegeden


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Átadták kedden a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség és a Központi Nyomozó Főügyészség Szegedi Regionális Osztályának új székházát, melyet 530 millió forintból alakítottak ki.


Polt Péter legfőbb ügyész az avatóünnepségen elmondta, az új szegedi székház az ügyészségnél 2010 óta végrehajtott jelentős infrastrukturális fejlesztések fontos eleme.

Az ügyészség törekszik arra, hogy megfelelő és méltó körülményeket biztosítson a szervezet munkatársainak. A társadalom pedig joggal várja el azt a színvonalas munkát, amely hozzájárul Magyarország jogbiztonságához és közbiztonságához – hangoztatta.

(MTI)

[htmlbox Változásfigyeltetés]

 

 


Kapcsolódó cikkek

2024. május 6.

Az Európai Bizottság kész lezárni a Lengyelországgal szemben indított 7-es cikk szerinti eljárást

Az Európai Bizottság véglegesítette elemzését a jogállamiság lengyelországi helyzetéről az Európai Unióról szóló szerződés 7-es cikke szerinti eljárással összefüggésben, és úgy ítélte meg, hogy Lengyelországban már nem áll fenn egyértelműen a jogállamiság súlyos megsértésének veszélye, ezért kezdeményezni kívánja az eljárás lezárását – tájékoztatott az uniós bizottság hétfőn.