Újabb médiahatósági kampány indul a jogtalan tartalom-közzététel ellen


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az interneten jogtalanul megosztott képek és videók ellen lép fel februári kampányában a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Internet Hotline szolgálata – közölte hétfőn a hatóság.

Tájékoztatásuk szerint tavaly naponta átlagosan két bejelentés érkezett internetes jogsérelem miatt jogsegélyszolgálatukhoz, az Internet Hotline-hoz (IH), leggyakrabban adathalászat és hozzájárulás nélkül megosztott tartalmak miatt.

A február 5-ei biztonságosabb internet napján a szolgálat a jogtalanul közzétett képekkel és videókkal okozott jogsértésekre emlékeztet minikampányával, amelyben egy egyetemista csapat kreatív videóját osztja meg netes közösségi felületeken – jelezték.

Kiemelték: a 731 bejelentés közel 15 százaléka a közösségi médiában vagy chatszolgáltatáson keresztül elért tartalom problémáira hívta fel a figyelmet. Leggyakrabban a Facebook, az Instagram, a Viber, a WhatsApp és a Facebook Messengere adott felületet a bejelentett sérelemnek, az esetek közel 5 százaléka a YouTube-on elérhető tartalommal foglalkozott. A bejelentések ötöde hivatkozott e-mailben érkezett jogsértő tartalomra.

A közlemény felidézi: a hozzájárulás nélkül hozzáférhetővé tett tartalom mindig a jogsegélyszolgálathoz leggyakrabban érkező problémák egyike volt. 2018-ban is ez adta a bejelentések 17 százalékát.

Hozzáteszik: a sérelmet ilyenkor általában a közösségi médiában, videomegosztón megjelent fénykép vagy videó okozza, amelynek közzétételéhez az érintett – ábrázolt vagy idézett személy – nem járult hozzá. A sérelem a megosztott tartalom érzékenységétől függően érinti kellemetlenül vagy éppen nagyon fájdalmasan az elszenvedőt.

Erről a jellegzetes netes visszaélésről készített képernyőfilmet a Budapesti Corvinus Egyetem öt kommunikáció- és médiatudomány alapszakos diákja is, amelyet az NMHH felkarolt, és az alkotók hozzájárulásával minikampányban népszerűsíti a Youtube-on a biztonságosabb internet napon, február 5-én – közölték.

Az NMHH tájékoztatása szerint a közel háromperces kisfilm pergő cselekménye mindvégig a főszereplő telefonjának képernyőjén zajlik, és azt mutatja be, hogy egy szakítás után miként él vissza immáron a sértett volt barátja néhány intim felvétellel.

A közlemény arra is kitér: 2018-ban kiemelkedően sok adathalász-kísérlettel találkoztak a szolgálat szakemberei – ez a bejelentések negyedét tette ki -, az ide tartozó esetek tavaly váltak a leggyakoribbá az IH kilenc kategóriája közül.

A legjellemzőbbek a nagy szolgáltatók nevében kiküldött hamis számlaértesítők és adategyeztető e-mailek voltak. Az adathalászat műfaja sokat változott az elmúlt években is, megjelentek az egyénre szabott adathalász-kísérletek, amikor a kiberbűnözők már nem tömegesen küldik szét üzeneteiket, hanem egy-egy tudatosan kiválasztott célszemély ellen indítanak támadást, vélt online viselkedése alapján fenyegetik, igyekeznek anyagilag vagy adatlopással zsarolni – tudatták.

A közlemény szerint tavaly 95 pedofil tartalmat vizsgáltak meg a jogsegélyszolgálatnál, kétszer annyit, mint 2017-ben. Az INHOPE-tól, a hotline-ok nemzetközi hálózatából érkezett pedofil tartalmú bejelentések száma is több mint két és félszeresére – negyvenre – nőtt.

Ezekben az esetekben külföldi hotline-ok olyan tartalmakról értesítették a magyar szolgálatot, amelyeket náluk jelentettek be, de magyar szervereken találhatók. A hazai jog alapján is gyermekpornográfiának minősülő esetekben az IH a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársaival karöltve dolgozott a tartalmak eltávolításán – írták.

A tájékoztatás szerint jelentősen nőtt azoknak az eseteknek a száma is, amikor az IH fordult az INHOPE hálózatához a Magyarországon bejelentett, de külföldi szerveren tárolt tartalmak miatt (62 eset a 2017-es 9-hez képest), vagyis a megnövekedett bejelentésszám jelentősen élénkítette a nemzetközi együttműködést a probléma megoldásában.

A közlemény felidézi: a 2011 óta működő Internet Hotline az NMHH jogsegélyszolgálata, amely internetes jogsérelmek megoldásában segít a bejelentőknek kilenc kategóriában.

Ezek: adathalászat, zaklatás, hozzájárulás nélkül közzétett tartalom, drogfogyasztásra, terrorizmusra buzdító, rasszista, erőszakos vagy pedofil tartalom és egyéb, a kiskorúakra veszélyes tartalom. Az ügyintézés nem hatósági eljárás, az IH levélben kéri fel a jogsértő tartalmak eltávolítására a tartalom- vagy tárhelyszolgáltatókat.

A hotline 2011 óta több mint négyezer-ötszáz bejelentés ügyében járt el. A szolgálat weboldala 2017-ben megújult, felületén mobileszközről is könnyen lehet bejelentést tenni. Az Internet Hotline nem gyűjt adatokat a bejelentőiről, bárki kérhet segítséget akár névtelenül is – írták.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 25.

GVH-elnök: Kulcskérdés az MI széleskörű, de helyes alkalmazása

„A mesterséges intelligencia széleskörű, de helyes alkalmazása jelentős pozitív hatással lehet a hazai vállalkozások termelékenységére és versenyképességére” – hangsúlyozta Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke az 50. Európai Versenynapon, Budapesten. Az egynapos konferencia során a kontinens versenyjogi közösségének prominens szakértői vitatták meg a szakpolitika legaktuálisabb kérdéseit, többek között a fenntarthatóság és a versenypolitika kapcsolatát és a mesterséges intelligencia jövőbeli lehetőségeit és kockázatait is. A GVH a konferencia keretében a nemzetközi közösség számára is bemutatta a mesterséges intelligencia piacelemzésének eredményeit.

2024. október 25.

Megjelent a CEPEJ igazságszolgáltatási rendszerek értékeléséről szóló 2024. évi jelentése

Az Európa Tanács égisze alatt működő, az Igazságszolgáltatás Hatékonyságáért Felelős Európai Bizottság (European Commission for the Efficiency of Justice, CEPEJ) az európai igazságszolgáltatási rendszerek minőségének és hatékonyságának megerősítése érdekében jött létre. Feladata, hogy elemezze az igazságügyi rendszerek elért eredményeit, feltárja a nehézségeket, és javaslatokat dolgozzon ki ezek leküzdésére, egyúttal támogatást nyújtson a tagállamoknak.