Újabb törvényt módosítottak a GDPR miatt


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) eljárását, működését szabályozó törvénymódosítást fogadott el az Országgyűlés.

Az Országgyűlés 158 igen, 1 nem szavazattal és 33 tartózkodás mellett elfogadta az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvénynek az Európai Unió adatvédelmi reformjával összefüggő módosításáról, valamint más kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot.

Az EU új adatvédelmi rendeletének (angol rövidítéssel: GDPR) május 25-i hatályba lépése után a parlament már elfogadott egy törvényt, amely a végrehajtáshoz nélkülözhetetlenül szükséges rendelkezéseket állapította meg, adatvédelmi felügyelő hatóságként pedig a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságot (NAIH) jelölte ki. A mostani jogszabály további kiegészítő, a hatóság eljárását, működését szabályozó normákat tartalmaz.

A törvényben önálló fejezetként szerepel a bírósági adatkezelési műveletek ellenőrzése, ennek eszköze az adatvédelmi kifogás, amelyet az alapügyben eljáró hatóságnál írásban lehet előterjeszteni. A bíróság azt vizsgálja meg, hogy az eljáró bíró, ülnök vagy igazságügyi alkalmazott az adatkezelés során a személyes adatok védelmére vonatkozó jogszabályi és uniós előírásoknak megfelelően járt-e el.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Szembement a gyámhatóság a bíróság ítéletével: újabb diszkriminatív örökbefogadási elutasítás

A gyámhatóság a bíróság azonos ügyben született korábbi ítéletében foglaltakat egyszerűen mellőzve ismét elutasította a Háttér Társaság által képviselt meleg kérelmező örökbefogadásra való alkalmasságát. A megismételt eljárásban a hatóság szinte kizárólag azokat az érveket hozta fel, amelyekről néhány hónapja a bíróság már kimondta, hogy jogellenesek.

2024. október 4.

Elstartolt a Lawyer for a Day és az Advisor for a Day

Elindult a jogi hallgatók számára meghirdetett Lawyer for a Day, valamint a vállalatértékelés iránt érdeklődő közgazdász hallgatóknak szóló Advisor for a Day esettanulmányi verseny a DLA Piper Hungary szervezésében. A megmérettetés célja, hogy a diákok valós munkakörnyezetben, mindennapi jogi és üzleti kihívásokon keresztül nyerjenek bepillantást az iroda tanácsadóinak mindennapi munkájába. A hallgatóknak október 25-ig van lehetőségük jelentkezni.