Újra felállnak az esküdtszékek Angliában Koronavírus

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Jövő héttől korlátozottan, de újraindul az esküdtszékek munkája Angliában és Walesben.


Az esküdtszékek május 18-tól folytatják munkájukat, de a társadalmi távolságtartási szabályokat be kell tartani és nem az összes bíróságon indítják újra az esküdtszékes tárgyalásokat Angliában és Walesben – jelentette be az igazságszolgáltatás vezetője.

Lord Burnett of Maldon tájékoztatása szerint a londoni Old Bailey és a Cardiff koronabíróságokon tartanak majd először esküdtszékes tárgyalásokat.

Az igazságügyi minisztériummal megállapodtak az ügyvédek, a bírósági alkalmazottak és az esküdtek biztonságát garantáló különleges szabályokról, amelyeket az angol közegészségügyi és a walesi közegészségügyi iránymutatások alapján dolgoztak ki.

A járvány miatt felfüggesztett tárgyalások részben már folytatódtak az Old Bailey bíróságon. Az esküdtszéket már hétfőn összehívták, hogy újraindítsák annak a hat fiatalkorú vádlottnak a tárgyalását, akiket azzal vádolnak, hogy múlt nyáron egy étteremben megölték a 17 éves sértettet.

Az esküdtek rövidebb ideig délelőtt 11 és délután 3 óra között dolgoznak majd, hogy elkerüljék a csúcsidőt, és a pihenéshez, illetve a tanácskozáshoz szükséges helyiségek rendelkezésre álljanak.

Az igazságszolgáltatás vezetője szerint: “Fontos, hogy az igazságszolgáltatás továbbra is működjön, ha ez lehetséges, úgy, hogy az összes érintett biztonsága garantálható legyen.”

Kezdetben várhatóan kevés tárgyalást tartanak majd. Az igazságügyi vezetés pedig vizsgálja annak lehetőségét, hogy az ország többi részén működő bíróságokat is igénybe vegyék a tárgyalások lebonyolítására.

A tárgyalások során az esküdteknek egymástól távolabb kell ülniük, lehetővé téve a társadalmi távolságtartást. Egy másik tárgyalótermet is megnyitnak az újságíróknak és a hallgatóságnak, amelyben televízión keresztül követhetik a tárgyalást.


A korábbi hírekkel ellentétben az esküdtek száma továbbra is 12 marad.

Robert Buckland igazságügyi miniszter, üdvözölte a bejelentett intézkedéseket és elmondta, hogy „ezek a [kísérleti tárgyalások]… segítenek megérteni, hogy hogyan tudjuk a tárgyalások menetét visszaállítani a koronavírus előtti szintre.

„Bármely személy, aki részt vesz egy büntetőeljárásban – így a sértettek, a tanúk, az esküdtek és a jogászok is – kiemelkedően hozzájárulnak a társadalomhoz, ezért alapos okkal hagyhatják el otthonukat. Köszönetet mondunk nekik és megérdemlik a védelmünket –  ezért megfelelő intézkedéseket kell hozni annak érdekében, hogy mindenkinek lehetősvé tegyék a bírósághoz fordulást, anélkül, hogy felesleges kockázatnak tennék ki magukat. ”

David Lammy, a Munkáspárt igazságügyi ügyekért felelős vezetője szintén üdvözölte az esküdtszékek újbóli felállítását és szorgalmazta, hogy a távmeghallgatások legyenek hozzáférhetők a nyilvánosság számára. “A biztonság alapvető fontosságú prioritás a világjárvány idején, de az igazságszolgáltatási rendszernek továbbra is működőképesnek kell maradnia” – tette hozzá. “A kormány még többet tehet ennek érdekében.”

„Az esküdtszék jelenlétében folytatott tárgyalások anyagainak a koronavírus járvány idején, és a rendes működés visszaállítását követően is hozzáférhetőnek kell lenniük a nyilvánosság számára. Ha a nyilvánosság nem tud személyesen részt venni az esküdtszék részvételével zajló nyilvános tárgyalásokon, akkor azokat online kell közvetíteni. ”

Amanda Pinto QC, az Anglia és Wales Ügyvédi Kamara elnöke elmondta: „Nagyon biztató, hogy az esküdtek jövő héttől folytatják munkájukat. Az esküdtek munkája elengedhetetlen a büntető igazságszolgáltatási rendszerünk és a jogállamiság szempontjából. ”

Az Angliában és Walesben az ügyvédeket képviselő Law Society is sürgette a 37 000 felhalmozódott büntetőeljárás mihamarabbi folytatását.

(theguardian.com)



Kapcsolódó cikkek:


Vizsgálja az UEFA a magyar meccseken történt incidenseket
2021. június 23.

Vizsgálja az UEFA a magyar meccseken történt incidenseket

Az UEFA “lehetséges diszkriminatív eseményeket” vizsgál a Magyarország-Portugália és Magyarország-Franciaország elleni Európa-bajnoki mérkőzésein a Puskás Arénában – közölte az európai futball irányító testülete.

A bíró nincs kötve a fél által előterjesztett jogi érvekhez
2021. június 23.

A bíró nincs kötve a fél által előterjesztett jogi érvekhez

A Kúria megállapította, hogy valamely norma alaptörvény-ellenességének megállapítása iránti bírói kezdeményezés során a bíró nincs kötve a fél által hivatkozott jogi érvekhez, hanem szabadon dönthet a bírói kezdeményezésről.

Jogerősen elítélték a pedofil gondnokot
2021. június 23.

A Fővárosi Főügyészség tavaly augusztusban emelt vádat egy 60-as éveiben járó, a főváros egyik általános iskolájában gondnokként dolgozó, szakköröket vezető férfi ellen.