Újraindult Ahmed H. pere


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ártatlannak vallotta magát a röszkei közúti átkelőnél 2015 szeptemberében történt tömegzavargás miatt terrorcselekmény elkövetésével vádolt szír férfi az ellene indult per megismételt elsőfokú eljárásának hétfői tárgyalásán a Szegedi Törvényszéken.


A jelenleg 41 éves Ahmed H.-t határzár tömegzavargás résztvevőjeként elkövetett tiltott átlépése és állami szerv kényszerítése céljából személy elleni erőszakos bűncselekmény elkövetésével megvalósított terrorcselekmény bűntettével vádolja az ügyészség.

A vádirat szerint a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet kihirdetését követően, 2015. szeptember 16-án több száz migráns gyülekezett a Röszke-Horgos közúti határátkelőhely szerb oldalán. A Magyarország belépni akaró, kezdetben békés tömeg idővel agresszívvá vált, a kerítést feszegetve próbálta azt kidönteni, majd néhányan kövekkel dobálták a magyar oldalon felsorakozott rendőröket. Az összecsapásokban több rendőr is megsérült.

A Cipruson élő, szír állampolgárságú vádlott a tárgyaláson azt mondta, hogy a szüleivel, a testvérével és annak családjával a reggeli órákban érkezett a szerb-magyar határhoz, rövid alvás után először délelőtt ment az átkelőt lezáró kordonhoz. Hozzátette, nem tolmáccsal, hanem rendőrrel akart beszélni, édesanyja miatt, aki cukorbeteg és inzulinra volt szüksége, amelyet meg is kapott.

Vallomása szerint többször is beszélt a rendőrökkel, azt állította, próbált a tömeg és a hatóságok között közvetíteni, mondandójának lényege az volt, hogy nem szeretnének problémát, csupán békésen továbbmenni.

[htmlbox Változásfigyeltetés]

 

A vádlott elismerte, hogy dobált a rendőrök felé és megafonon keresztül beszélt a tömeghez, de azt tagadta, hogy a határ megnyitását követelte, fenyegetőzött vagy ultimátumot adott volna a határ megnyitására, azt mondta, csupán nyugtatni próbálta a várakozókat.

Többször is hivatkozott arra, hogy ideges volt, nem volt magánál, nem tudja, mit csinált, ezt mondta azzal kapcsolatban is, hogy felvételek bizonyítják, a kerítéstől távolabb követ tört.

Kóbor Jenő bíró a tárgyaláson tanúvallomásokat is ismertetett, amelyek szinte mindegyikékhez megjegyzéseket fűzött a vádlott, akit két, fekete csuklyát viselő fegyőr kísért a tárgyalóterembe. 

Az egyik helyszíni parancsnok vallomása szerint a tömegből hangzottak el a határ megnyitását követelő felszólítások, de a rendőr nem volt biztos abban, hogy a vádlott mondott-e ilyet. A rendőrséget helyszínen segítő tolmács szerint a vádlott kijelentette, hiába jobb a magyar rendőrök felszerelése, a migránsok többen vannak, és át fognak menni a határon. Több másik rendőr szerint is a vádlott adott ultimátumot a határt védő egyenruhásoknak.

A per csütörtökön újabb tanúvallomások ismertetésével folytatódik.


Kapcsolódó cikkek

2024. június 17.

Kampányt indít az EU Szellemi Tulajdoni Hivatala a sportvilág IP jogsértései ellen

Európai lakosok milliói néznek illegálisan sporteseményeket és vásárolnak hamisított sporteszközöket, ami 850 millió eurós veszteséget okoz a gyártóknak – hívja fel a figyelmet az EU Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) „Play Fair” (Játsszunk sportszerűen) kampányában a sportesemények kapcsán felmerülő IP (szellemi tulajdon) jogsértésekre. A kampány emellett ösztönzi a sportrajongókat a legális sportcsatornák követésére és az eredeti sporttermékek vásárlására is – olvasható a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatal honlapján.

2024. június 17.

A menő budapesti lakások bérleti díja átlagos uniós szinten

Tavaly 17 százalékkal emelkedett a budapesti központi elhelyezkedésű lakások bérleti díja 2022-höz képest, ezzel a magyar főváros az európai uniós fővárosok között a középmezőnyben van közvetlenül Madrid és Zágráb után – közölte a Duna House az európai városok relatív megélhetési költségeinek összehasonlítását célzó Eurostat tanulmány elemzése nyomán.