Ukrán joghallgatók az európai irodákban


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nemzetközi ügyvédi irodák és akadémikusok egy csoportja azon dolgozik, hogy az ukrán joghallgatókat segítse Ukrajnából Európába jönni és jogi szakmai gyakorlatot biztosítani számukra Európa-szerte – közölték a kezdeményezés szervezői, miután Oroszország Ukrajna elleni inváziója már egy hónapja tart.

Eddig a szervezők szerint 32 ukrán joghallgató talált gyakornoki állást Stockholmban, Düsseldorfban, Frankfurtban, Berlinben, Bécsben és Varsóban, valamint segítettek az utazás megszervezésében és szállást is biztosítottak a kezdeményezés révén.

További 200 hallagató regisztrált a Safe Harbors for UA Students programba, hogy segítséget kérjenek Ukrajnából vagy más országokból, ahová menekültek, és munkát találjanak – tették hozzá a szervezők.

Ukrajnában a jogi egyetemre többségében a húszas éveik elején járnak. Mivel a 18 és 60 év közötti férfiaknak Ukrajnában kell maradniuk, mert behívhatják őket katonai szolgálatra ezért a programban résztvevő diákok mind nők.

Az Allen & Overy frankfurti irodája egy 19 éves kijevi joghallgatót lát vendégül, és dolgozik a munkavállalási engedélye megszerzésén – jelentette be Anna Masser partner.

A Freshfields Bruckhaus Deringer, White&Case, a Skadden, Arps, Slate, Meagher & Flom valamint többi frankfurti iroda is csatlakozott a kezdeményezéshez.

„Egyelőre három hónapig tudunk gyakorlatot biztosítani” – közölte Masser. – Meglátjuk, hogy három hónapnál tovább maradnak-e. A programot a nemzetközi jogi és választottbírósági közösség hozta létre, és azokra a hallgatókra korlátozódik, akik tudnak angolul beszélni és írni, és nemzetközi peres bírósági tevékenységekben vesznek részt.

Tizenhat frankfurti választottbírósági gyakorlattal rendelkező ügyvédi iroda kötelezte el magát nyolc diák együttes fogadására, öten pedig már meg is érkeztek a városba – jelentette be Lisa Reiser, a Baker McKenzie frankfurti irodájának vezető munkatársa.

A kezdeményezés ötletgazdája, Patricia Shaughnessy a Stockholmi Egyetem jogászprofesszora szerint összesen mintegy 50 ügyvédi iroda és jogi csapat ajánlott fel valamilyen segítséget.

Shaughnessy önkéntesként vesz részt egy éves nemzetközi választottbírósági versenyen Bécsben, amelyen mintegy 90 országból 500 csapat vesz részt. Kapcsolatai segítettek neki olyan ügyvédi irodákat találni, amelyek hajlandóak részt venni az ukrajnai programban. Elmondta, hogy ő és a szervezőtársak sok időt töltenek azzal, hogy telefonon nyugtassák a szülőket, hogy a program jogszerű.

„Ezek meglehetősen fiatal lányok, és a legtöbben egyedül utaznak” – világította meg az aggodalmakat Shaughnessy. „Néhányan még soha nem hagyták el az országot, és nem ültek repülőgépen.”

A Wilmer Cutler Pickering Hale & Dorr kötelezettséget vállalt arra, hogy több ukrán joghallgatót elrepít a jövő hónapban megrendezésre kerülő Willem C. Vis Nemzetközi Kereskedelmi Választottbírósági Versenyre Bécsbe, azzal a feltétellel, hogy sokan továbbra is európai ügyvédi irodában fognak gyakorlatot folytatni.

Egyesek a Wilmernél helyezkedhetnek el, amelynek már négy ukrán gyakornoka van, akiket az orosz támadást megelőzően vettek fel – tájékoztatta a Reuterst Steven Finizio londoni partner.

„Nincs tervünk” – tette hozzá Finizio irodájának az ukrán joghallgatók megsegítésére tett erőfeszítéseiről. „Úgy tűnik, helyesnek, ha reményt adunk nekik a jövőre nézve, és némi normalitást.”

(reuters.com)




Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Szembement a gyámhatóság a bíróság ítéletével: újabb diszkriminatív örökbefogadási elutasítás

A gyámhatóság a bíróság azonos ügyben született korábbi ítéletében foglaltakat egyszerűen mellőzve ismét elutasította a Háttér Társaság által képviselt meleg kérelmező örökbefogadásra való alkalmasságát. A megismételt eljárásban a hatóság szinte kizárólag azokat az érveket hozta fel, amelyekről néhány hónapja a bíróság már kimondta, hogy jogellenesek.

2024. október 4.

Elstartolt a Lawyer for a Day és az Advisor for a Day

Elindult a jogi hallgatók számára meghirdetett Lawyer for a Day, valamint a vállalatértékelés iránt érdeklődő közgazdász hallgatóknak szóló Advisor for a Day esettanulmányi verseny a DLA Piper Hungary szervezésében. A megmérettetés célja, hogy a diákok valós munkakörnyezetben, mindennapi jogi és üzleti kihívásokon keresztül nyerjenek bepillantást az iroda tanácsadóinak mindennapi munkájába. A hallgatóknak október 25-ig van lehetőségük jelentkezni.