Vádat emeltek a figyelmetlen vasutas ellen
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A vasúti közlekedés gondatlan veszélyeztetése miatt emeltek vádat Zalaegerszegen egy vasutas ellen, aki tavaly decemberben figyelmetlenségből egy érkező vonattal szemben indított el egy szerelvényt, de ütközés nem történt – tájékoztatott a Zala Megyei Főügyészség szóvivője.
Pirger Csaba közölte: a 35 éves nő külső forgalmi szolgálattevőként teljesített szolgálatot 2018. december 9-én a zalaegerszegi vasútállomáson, feladata volt egyebek mellett a vonatok indításra történő felhatalmazása a rendelkező forgalmi szolgálattevő utasítása alapján.
Aznap este a Zalaegerszegre érkező vonatok késtek, köztük egy InterCity szerelvény is, amelyet jelentős késéssel tudtak továbbindítani Zalaszentivánról Zalaegerszeg felé. A szerelvény számára a vágányutat a zalaegerszegi állomáson beállították, a bejárati jelzőt is ennek megfelelően kezelték.
Az érkező vonat miatt a forgalmista azt az utasítást adta a kollégájának, hogy a Zalaegerszegről Zalaszentivánra közlekedő személyvonatot csak az InterCity beérkezése után indíthatja el. Az asszony azonban az utasítás ellenére a menetrend szerinti indulási időpontban figyelmetlenségből mégis elindította a személyvonatot.
A Zalaszentiván felé, az érkező InterCityvel szemben elindult vonat számára nem volt beállítva vágányút, így az az indulása után három váltót is tönkretett. A forgalmista azonnal észlelte, hogy a tiltása ellenére elindult a személyvonat, ezért azonnal Megállj! jelzést adott az érkező InterCitynek. Két szolgálatban lévő munkatársa kiabálással és karjelzéssel szólította fel megállásra a személyvonat vezetőjét, aki a váltótöréseket is észlelve gyorsfékezéssel megállt.
A két vonat Zalaegerszeg területén, egymástól mintegy 700 méterre állt meg, senki sem sérült meg.
A Zalaegerszegi Járási Ügyészség a vasúti közlekedés gondatlan veszélyeztetésének vétsége miatt emelt vádat a külső forgalmi szolgálattevő ellen.
(MTI)