Vádat emeltek az élettársát meggyilkoló dávodi nő ellen


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Minősített emberölés bűntette miatt vádat emeltek egy dávodi nő ellen, aki 2019 júliusában egy szemeteszacskóval megfojtotta, majd savval leöntötte az élettársát azért, hogy ne kelljen kiköltöznie a sértett által bérelt házból – közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.

A közlemény szerint a letartóztatásban lévő, büntetlen előéletű nőt a főügyészség aljas indokból, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével vádolja és végrehajtandó fegyház kiszabását indítványozta vele szemben.

A vádirat szerint a vádlott és a sértett az interneten ismerkedett meg, 2019 áprilisában egy dávodi házban költöztek össze, amelyet a férfi bérelt. A nőnek nem volt munkája, a sértett közmunkásként dolgozott és alkalmi munkákat is vállalt, így a férfi keresetéből éltek.

A pár sokat veszekedett. Egy idő után a férfi többször felszólította a nőt, hogy költözzön el a házból, a vádlott azonban erre nem volt hajlandó.

Mint írták, 2019. július 7-én este ismét veszekedés tört ki, kölcsönösen bántalmazták egymást. Majd a férfi fájó torkára bevett egyet a vádlott gyógyszerei közül. Ezután kiment a lakásból és a bevett nyugtatótól a teraszon eszméletlen állapotban elvágódott.

A nő nem hívott segítséget, hanem egy nylon szemetes zacskót húzott a férfi fejére, s azt szorosan megkötötte. A sértett testét az ingatlan veteményesénél lévő gödörbe húzta, ott sósavval és hypóval öntötte le, végül betemette – olvasható a közleményben.

Amikor a férfi munkatársai érdeklődni kezdtek utána, a nő azt mondta nekik, hogy külföldre ment dolgozni.

A nő a férfi holttestét később a ház udvarának végében lévő szemetesgödörhöz húzta és ott temette el. Ott is leöntötte még sósavval és hypóval.

A rendőrök 2020. július 24-én találták meg a holttestet. A nőt őrizetbe vették.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 25.

GVH-elnök: Kulcskérdés az MI széleskörű, de helyes alkalmazása

„A mesterséges intelligencia széleskörű, de helyes alkalmazása jelentős pozitív hatással lehet a hazai vállalkozások termelékenységére és versenyképességére” – hangsúlyozta Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke az 50. Európai Versenynapon, Budapesten. Az egynapos konferencia során a kontinens versenyjogi közösségének prominens szakértői vitatták meg a szakpolitika legaktuálisabb kérdéseit, többek között a fenntarthatóság és a versenypolitika kapcsolatát és a mesterséges intelligencia jövőbeli lehetőségeit és kockázatait is. A GVH a konferencia keretében a nemzetközi közösség számára is bemutatta a mesterséges intelligencia piacelemzésének eredményeit.

2024. október 25.

Megjelent a CEPEJ igazságszolgáltatási rendszerek értékeléséről szóló 2024. évi jelentése

Az Európa Tanács égisze alatt működő, az Igazságszolgáltatás Hatékonyságáért Felelős Európai Bizottság (European Commission for the Efficiency of Justice, CEPEJ) az európai igazságszolgáltatási rendszerek minőségének és hatékonyságának megerősítése érdekében jött létre. Feladata, hogy elemezze az igazságügyi rendszerek elért eredményeit, feltárja a nehézségeket, és javaslatokat dolgozzon ki ezek leküzdésére, egyúttal támogatást nyújtson a tagállamoknak.