Dunai hajóbaleset: meghosszabbították a bűnügyi felügyeletét a hajóskapitánynak

Szerző: Jogászvilág
Dátum: 2020. június 2.
Címkék: , ,
Rovat:
A Budai Központi Kerületi Bíróság négy hónappal meghosszabbította annak a hajóskapitánynak a bűnügyi felügyeletét, akit a 2019. május 29-i budapesti hajókatasztrófával kapcsolatban segítségnyújtás elmulasztásának vétségével gyanúsítanak.

A bűnügyi felügyelet ideje alatt a terhelt köteles minden hónapban egy előre meghatározott időpontban személyesen jelentkezni a Budapesti V. kerületi Rendőrkapitányságon.

A megalapozott gyanú szerint a közismert hajókatasztrófa napján a terhelt irányította a balesetet okozó szállodahajó testvérhajóját, amely a feltehetően balesetet okozó Viking Sygin mögött haladt. A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított tudomására hozták, és általa is észlelhető volt az, hogy közvetlenül előtte, a Margit hídnál hajóbaleset történt és mentésre szoruló emberek kerültek a vízbe.

Ennek ellenére nem húzódott ki a bal part mellé, a parthoz képest „állj” helyzetet nem foglalt el és a hajón nem rendelte el az „ember a vízben” riadót. Saját személyzetét nem riadóztatta, a mentési protokoll előírásait nem hajtotta végre, semmiféle intézkedést nem tett arra vonatkozóan, hogy a mentésre szoruló személyeket kimentse.

A kényszerintézkedés elrendelése óta a gyanúsított terhére rótt cselekmény tényállása és jogi minősítése nem változott, a megalapozott gyanú nem gyengült. A nyomozás folyamatban van, a továbbiakban tanúkihallgatások lefolytatása és tanúvallomások beszerzése szükséges az ügyben.

A gyanúsított külföldi állampolgár, magyarországi lakó- vagy állandó tartózkodási hellyel, kötődéssel nem rendelkezik, ezért a bíróság álláspontja szerint a terhelt eljárási cselekményeknél való jelenléte továbbra is csak bűnügyi felügyelet alkalmazásával biztosítható.

A végzés nem végleges.

Kapcsolódó cikkek: