Két évet kapott a sikertelen templomi tolvaj

Szerző: Jogászvilág
Dátum: 2020. június 2.
Címkék: ,
Rovat:
A Pécsi Járásbíróság a 2020. május 27. napján megtartott előkészítő ülésen H.I. vádlottat rongálás bűntettében bűnösnek mondta ki, ezért őt, mint többszörös visszaesőt két év szabadságvesztésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. 

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2019. február 18. napján a 18.00 órai zárást megelőzően elrejtőzött egy pécsi templom épületében, majd miután egyedül maradt, a perselypénzt, illetve kegytárgyakat kísérelt meg eltulajdonítani, ennek érdekében  megrongálta a főhajó Szentségház-tartójának dupla ajtaját, a keleti mellékhajóban található Szentségház-tartójának ajtaját, az acél-bronz-sárgaréz anyagú korpuszrácsot, egy Thonett szék lábát kitörte, majd  a széklábbal megkísérelte kifeszíteni, illetve kivésni a falba épített Szent Antal perselyt, továbbá megrongálta a bejáratnál lévő életnagyságú keresztre feszített Krisztus szobrot és egy 1941-ben készített életnagyságú Szent József szobrot.

A vádlott a fentieken túl kitörte a templom bejárati ajtaja mögötti szélfogó területet határoló üvegezett válaszfal és ajtók 24 darab 40×46 cm-es elemekből álló üvegezését, a szentély és a sekrestye közötti átjáró ajtó 40×38 cm-es üvegezését, és egy szék kárpitozott ívelt támláját.

A vádlott, miután nem tudott eltulajdonítani semmit, 2019. február 19. napján a templom 07.00 órai nyitását követően kisurrant az épületből és elhagyta a helyszínt; a cselekményével összesen 1.771.449,-Ft rongálási kárt okozott, ami nem térült meg.

Az ítélet nem jogerős.

(pecsitorvenyszek.birosag.hu)

Kapcsolódó cikkek:


Elkapták a templomi fosztogatót
2017. április 18.

A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki két szegedi templom sérelmére követett el bűncselekményt.