Vádat emeltek egy 25 évvel ezelőtti gyilkosság elkövetője ellen


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Egy karácsonyi mulatozás vezetett halálos késeléshez huszonöt évvel ezelőtt, a Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy tavaly elfogott férfi ellen.

Az ügyészség kedden közölte, hogy a vádlott, egy negyvenkilenc éves koszovói férfi – aki 1994 szeptemberétől Budapesten lakott álnéven – 1994. december 25-éről 26-ára virradó éjszaka néhány ismerősével előbb egy étteremben, majd egy XVI. kerületi panzió bárjában szórakozott. A vádlott ittas állapotba került, és több vendéggel kötekedett.

A vádlott és a szintén jugoszláv állampolgársággal rendelkező sértett a panzió bárjában hajnali 5 óra körül szóváltásba keveredett, és dulakodni kezdtek. A vendégek szétválasztották őket, de a vádlott – a fogásból kiszabadulva – a sértetthez lépett, és egy késsel háromszor mellkason szúrta, majd elmenekült.

A sértett a helyszínen életét vesztette.

A hatóságok megkezdték a férfi felkutatását, a büntethetőségének elévülése emiatt többször megszakadt, végül 2019-ben Szlovéniában fogták el európai elfogatóparancs útján.

A Fővárosi Főügyészség a férfi ellen emberölés bűntette miatt emelt vádat a Fővárosi Törvényszéken. Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság ítélje a vádlottat letöltendő börtönbüntetésre, ennek végrehajtását követően pedig a férfit utasítsa ki Magyarország területéről.

A vádlott letartóztatásban van – áll a közleményben.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Digitális állampolgárság előregisztráció

Az Economx értesülései szerint egy, a napokban benyújtott törvénymódosítás már bevezetné a digitális állampolgárságunkra való előzetes regisztráció lehetőségét. Így egy mobiltelefon segítségével, vizuális kód felmutatásával képesek lennénk hitelt érdemlően igazolni személyazonosító adatainkat.

2024. április 18.

Az országos átlagnál is jobban javult a zalai bíróságok ügykezelése

Az országos átlagnál több ügy érkezett tavaly a zalai bíróságokra, de többet is zártak le, és a két éven túl elhúzódó esetekben is nagyobb volt a csökkenés – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöki kabinetjének főosztályvezetője csütörtökön Zalaegerszegen, sajtótájékoztatón.