Vádemelés egy volt takarékszövetkezeti vezető ellen


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Vádat emelt különösen nagy értékre elkövetett sikkasztás és csalás bűntette miatt a Békéscsabai Járási Ügyészség egy volt takarékszövetkezeti vezető ellen, aki játékszenvedélye miatt többször készpénzt vett ki a szövetkezet pénztáraiból, majd a hiány pótlására pénzt csalt ki magánszemélyektől – közölte a Békés Megyei Főügyészség szerdán.

A közlemény szerint a büntetlen előéletű kondorosi férfi 1998 óta egy helyi takarékszövetkezet elnök-ügyvezetője volt, majd amikor több Békés megyei takarékszövetkezet 2017 végén egyesült, az új takarékszövetkezet egyik ügyvezető igazgatójává választották; ekkor már szerencsejáték-függő volt.

Az igazgató 2015-től egy internetes oldalon sporteseményekre fogadott és lottózókban sportfogadásban vett részt, naponta akár több millió forint értékben. Ez kezdetben nyereséget hozott, de a férfi 2017 elejére kialakult játékszenvedélye miatt eladósodott. Ekkor úgy döntött, hogy ügyvezetői pozíciójával visszaélve, magáncélra „előleg” címén készpénzt vesz fel a szövetkezet pénztáraiból, ezt fogadásokra költi és a majdani nyereményekből stabilizálja anyagi helyzetét.

Nem tudott azonban oly mértékű nyereséget produkálni, hogy ezt megvalósíthassa, ezért 2017 májusában elhatározta, hogy magánszemélyektől pénzt csal ki, ebből fizeti vissza a takarékszövetkezeti pénztárból kivett „előlegeket”, illetve nyereség reményében ezeknek az összegeknek egy részét is fogadásokra költi.

A vádlott 2017 januárja és 2018 májusa között több mint 106 millió forintot tulajdonított el jogtalanul a pénzintézettől, továbbá kölcsönkérés ürügyén 2017 májusa és 2018 áprilisa között több mint 330 millió forintot csalt ki magánszemélyektől.

A 45 éves férfi ellen a Békéscsabai Járási Ügyészség különösen nagy értékre, üzletszerűen elkövetett sikkasztás és 21 rendbeli, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette, valamint 31 rendbeli hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emelt vádat.

Az ügyészség végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozta, kezdeményezve, hogy a bíróság tiltsa el a vádlottat a pénzügyi tevékenységtől, illetve gazdasági társaság vezetésétől. A vádhatóság arra is indítványt tett, hogy a bíróság adjon helyt a sértettek több mint 100 millió forint értékű polgári jogi igényének, illetőleg vagyonelkobzást is rendeljen el a férfival szemben.

Az eljárás a Békéscsabai Járásbíróság előtt folytatódik.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 25.

GVH-elnök: Kulcskérdés az MI széleskörű, de helyes alkalmazása

„A mesterséges intelligencia széleskörű, de helyes alkalmazása jelentős pozitív hatással lehet a hazai vállalkozások termelékenységére és versenyképességére” – hangsúlyozta Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke az 50. Európai Versenynapon, Budapesten. Az egynapos konferencia során a kontinens versenyjogi közösségének prominens szakértői vitatták meg a szakpolitika legaktuálisabb kérdéseit, többek között a fenntarthatóság és a versenypolitika kapcsolatát és a mesterséges intelligencia jövőbeli lehetőségeit és kockázatait is. A GVH a konferencia keretében a nemzetközi közösség számára is bemutatta a mesterséges intelligencia piacelemzésének eredményeit.

2024. október 25.

Megjelent a CEPEJ igazságszolgáltatási rendszerek értékeléséről szóló 2024. évi jelentése

Az Európa Tanács égisze alatt működő, az Igazságszolgáltatás Hatékonyságáért Felelős Európai Bizottság (European Commission for the Efficiency of Justice, CEPEJ) az európai igazságszolgáltatási rendszerek minőségének és hatékonyságának megerősítése érdekében jött létre. Feladata, hogy elemezze az igazságügyi rendszerek elért eredményeit, feltárja a nehézségeket, és javaslatokat dolgozzon ki ezek leküzdésére, egyúttal támogatást nyújtson a tagállamoknak.