Választási felkészülés a Kúrián


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A közelgő országgyűlési választás és országos népszavazás jogorvoslati kérdéseit tekintették át a Kúria választási igazgatási törzsének tagjai az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Irodája (ODIHR) négytagú delegációjával.

Az előkészítő jellegű egyeztetésen az EBESZ/ODIHR négytagú delegációját a Választási Megfigyelési Főosztály vezetője, Meaghan Fitzgerald vezette, a Kúria részéről Kalas Tibor közigazgatási kollégiumvezető és Patyi András elnökhelyettes ismertették a magyar választási bíráskodás legfontosabb szabályait, az ítélkezési gyakorlat főbb elemeit.

országgyűlési választások

A találkozó része volt annak a felkészülési folyamatnak, mellyel a Kúria a közös eljárásban megvalósuló választási és népszavazási folyamat jogorvoslati feladataira készül. Még a tavalyi évben megindult az ügyviteli és szervezési feladatok egyeztetése a választási eljárási döntéshozatalban érintett társszervekkel, az Alkotmánybírósággal, az Országos Bírósági Hivatallal, a Nemzeti Választási Irodával és Bizottsággal. Befejezéséhez közeledik a választási ítélkezésben részt vevők belső továbbképzése, a szakemberek eddigi ítélkezési gyakorlaton alapuló oktatása. Varga Zs. András, a Kúria elnöke az ítélkezési munka zavartalanságának biztosítása és az azt támogató belső igazgatási feladatok rendszeres egyeztetése céljából az érintett kúriai vezetőkből választási igazgatási törzset hozott létre, mely ezen a héten meg is kezdte munkáját.

(kuria-birosag.hu)




Kapcsolódó cikkek

2024. október 22.

A Kúria szerint is új eljárásra van szükség a pécsi buszbeszerzési ügyben

A pécsi buszbeszerzéssel kapcsolatos büntetőügyben a Kúria helyben hagyta a Pécsi Ítélőtábla által hozott végzést, amely a korábban első fokon eljárt Kaposvári Törvényszék ítéletét hatályon kívül helyezte, és az új eljárásra a Szekszárdi Törvényszéket utasította – közölte a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség kedden.

2024. október 22.

A veszélyhelyzet meghosszabbításáról tárgyal a parlament

Az önkormányzatokat és egyéb belügyi ágazatokat érintő törvényjavaslatokat tárgyal kedden az Országgyűlés, amelynek napirendjén szerepel az ukrajnai háború miatti veszélyhelyzet 2025. május 18-ig történő meghosszabbítását kezdeményező előterjesztés is.