Az uniós bíróság elutasította Románia fellebbezését a Minority SafePack uniós nyilvántartásba vétele ellen


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Európai Unió Bírósága elutasította Romániának a Minority SafePack nevű európai polgári kezdeményezés részleges nyilvántartásba vételét jóváhagyó európai bizottsági döntés miatt benyújtott fellebbezését – erről az Európai Unió luxemburgi székhelyű bírósága tájékoztatott csütörtökön.

A Minority SafePack nevű kezdeményezés arra irányul, hogy felkérje az Európai Uniót a nemzeti és nyelvi kisebbségekhez tartozók védelmének javítására, valamint az Unió kulturális és nyelvi sokszínűségének megerősítésére.

Az Európai Bizottság 2017. március 29-i határozatával vette részlegesen nyilvántartásba a Minority SafePack nevű európai polgári kezdeményezést, Románia pedig 2017 júniusának végén a határozat megsemmisítése iránti keresetet terjesztett elő. Az Európai Unió Törvényszéke 2019. szeptember 24-i határozatával Románia keresetét elutasította, ezt követően Románia fellebbezést nyújtott be az uniós bírósághoz.

Az uniós bíróság csütörtökön kihirdetett, másodfokon meghozott ítéletében Románia fellebbezését ismételten elutasította és helybenhagyta a törvényszék korábbi döntését, valamint megerősítette az uniós bizottságnak a kezdeményezés nyilvántartásba vételéről szóló határozatát.

A bíróság kimondta: a törvényszék helyesen ítélte meg, hogy a kisebbségek jogainak tiszteletben tartását, valamint a kulturális és nyelvi sokszínűség támogatását, mint az Unió értékeit és céljait, az Európai Uniónak figyelembe kell vennie fellépései során a kezdeményezés által érintett területeken. Ami azt jelenti, hogy a kezdeményezés uniós bizottsági nyilvántartásba vétele nem volt jogellenes.

Az uniós bíróság tájékoztatása szerint azonban az Európai Bizottság a bejegyzés ellenére nem köteles jogszabály megalkotását kezdeményezni az ahhoz szükséges számú aláírás összegyűjtése esetén sem.

Az Európai Bizottság a nyilvántartásba vételt követően, már 2021 január közepén közölte, hogy nem irányoz elő új jogi aktusokat a Minority SafePack kezdeményezéssel kapcsolatban, mivel a már hatályos jogszabályok és szakpolitikai intézkedések teljes körű végrehajtása elégséges a kezdeményezés céljainak támogatásához. A Minority SafePack kezdeményező bizottsága 2021 március végén ezért eljárást indított az Európai Unió Bíróságán az Európai Bizottság elutasító döntése ellen.

Vincze Loránt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) európai parlamenti (EP-) képviselője, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke, a Minority Safepack kezdeményezés koordinátora az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében „fontosnak és bátorítónak” nevezte, hogy az uniós bíróság a kezdeményezőknek adott igazat a kisebbségek jogai és a kulturális és nyelvi sokszínűség támogatása kapcsán.
Az EP-képviselő reményét fejezte ki, hogy az uniós bíróság szintén a kezdeményezők javára dönt az Európai Bizottságnak a jogalkotást elutasító határozta ellen indított semmisségi eljárás során. Ezáltal arra kényszeríthetik az uniós bizottságot, hogy újraértékelje eredeti döntését, miszerint nem javasol jogalkotást a Minority Safepack javaslati alapján – tette hozzá Vincze Loránt.


Kapcsolódó cikkek

2019. november 28.

Bemutatták az Európai Parlamentben a Minority SafePack kezdeményezésen alapuló jogszabályjavaslatokat

Bemutatták az Európai Parlament (EP) kisebbségi munkacsoportjának a Minority SafePack (MSPI) európai polgári kezdeményezésen alapuló jogszabályjavaslatokat csütörtökön az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) nemzetközi szakértői csoportjának képviselői – közölte csütörtökön a kezdeményezést kidolgozó Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ).
2018. augusztus 2.

Sikeres volt a Minority SafePack

Az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) elnöke, Vincze Lóránt 2018. július 31-én bejelentette, hogy a szervezet által indított Minority SafePack Initiative elnevezésű európai polgári kezdeményezés hivatalosan is eredményes és sikeres lett.
2017. február 3.

Fontos kisebbségvédelmi ügyében döntöttek

Az Európai Unió Törvényszéke pénteki ítéletében megsemmisítette az Európai Bizottságnak a kisebbségvédelem ügyében benyújtott, az európai sokszínűség megőrzését célzó Minority SafePack című polgári kezdeményezést elutasító határozatát.