Végrehajtandó börtönbüntetést kaptak a megvesztegetett közterület-felügyelők


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A 13 vádlott között volt két közterület-felügyelő is, akik filmforgatáshoz kapcsolódóan jogtalan előnyért cserébe „széles körben” szegték meg hivatali kötelességüket.

Több mint húsz korrupciós bűncselekmény, valamint többrendbeli hivatali visszaélés miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre a Fővárosi Nyomozó Ügyészség. Az ügyben – a bírósági eljárásban történt egyesítést követően – összesen 13 vádlott szerepelt. A vádlottak között volt a két közterület-felügyelő is, aki jogtalan előnyért cserébe „széles körben” szegte meg hivatali kötelességét. A korrupciós bűncselekmények többsége túlnyomórészt filmforgatások helyszínéhez kapcsolódott.

25-40 ezer forint volt a tarifa

A vád szerint a vesztegető vádlottak egyike 2018-ban, egy szervizcég ügyvezetőjeként, filmforgatásokhoz szerzett közterület-használati engedélyeket. A filmforgatásokon azonban többször előfordult, hogy a tényleges forgatás, parkolás, területfoglalás nem, vagy nem csak az előzetesen engedélyezett helyeken történt, azonban idő hiányában újabb engedély beszerzésére ilyenkor már nem volt mód.

A cégvezető vádlott megegyezett a két fővárosi közterület-felügyelővel, hogy amennyiben egy adott filmforgatáson a területhasználati engedélyben szereplőkön túlterjeszkednek, pénzért a közterület-felügyelő vádlottak biztosítják – akár más közterület-felügyelők befolyásolásának ígéretével is -, hogy ne legyen ellenőrzés és bírságolás, a filmforgatás zavartalanul megtörténhessen. Minderről a cégvezető vádlott megbízói nem tudtak.

A közterület-felügyelők a kötelességszegésekért – a vád szerint 15 esetben – alkalmanként 25 és 40 ezer forint közötti összeget kértek.

A cégvezető két év büntetést kapott

A két közterület-felügyelő emellett vendéglátó egységeknek, rendezvényszervezőnek, reklámcég projektvezetőjének, dohánybolt tulajdonosának és egy építési vállalkozónak is biztosított engedély nélküli közterület-használatot.

A nyomozó ügyészség indítványa alapján a két közterület-felügyelőt a bíróság első fokon, nem jogerősen 5 év, illetve 4 év 6 hónap végrehajtandó börtönbüntetésre, valamint 1-1 millió forint pénzbüntetésére ítélte, és mindkettőjüket véglegesen eltiltotta a közterület-felügyelői tevékenységtől. A filmforgatásokkal érintett cégvezetővel szemben a bíróság 2 év börtönbüntetést szabott ki. A többi vádlottat felfüggesztett szabadságvesztésre vagy pénzbüntetésre ítélte a bíróság, az egyik vádlottat pedig – szintén ügyészi indítványra – felmentette – közölte a fővárosi főügyész, Ibolya Tibor.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 25.

GVH-elnök: Kulcskérdés az MI széleskörű, de helyes alkalmazása

„A mesterséges intelligencia széleskörű, de helyes alkalmazása jelentős pozitív hatással lehet a hazai vállalkozások termelékenységére és versenyképességére” – hangsúlyozta Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke az 50. Európai Versenynapon, Budapesten. Az egynapos konferencia során a kontinens versenyjogi közösségének prominens szakértői vitatták meg a szakpolitika legaktuálisabb kérdéseit, többek között a fenntarthatóság és a versenypolitika kapcsolatát és a mesterséges intelligencia jövőbeli lehetőségeit és kockázatait is. A GVH a konferencia keretében a nemzetközi közösség számára is bemutatta a mesterséges intelligencia piacelemzésének eredményeit.

2024. október 25.

Megjelent a CEPEJ igazságszolgáltatási rendszerek értékeléséről szóló 2024. évi jelentése

Az Európa Tanács égisze alatt működő, az Igazságszolgáltatás Hatékonyságáért Felelős Európai Bizottság (European Commission for the Efficiency of Justice, CEPEJ) az európai igazságszolgáltatási rendszerek minőségének és hatékonyságának megerősítése érdekében jött létre. Feladata, hogy elemezze az igazságügyi rendszerek elért eredményeit, feltárja a nehézségeket, és javaslatokat dolgozzon ki ezek leküzdésére, egyúttal támogatást nyújtson a tagállamoknak.