Visszavonják az Mt. módosítását


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Munka törvénykönyve módosításáról szóló, az Országgyűlés előtt lévő javaslat visszavonását kezdeményezte a parlament gazdasági bizottsága kedden.


Az ülésen a képviselők a szakszervezeti vezetők meghallgatása után 11 igen szavazattal és 1 tartózkodással döntöttek a visszavonás mellett.

A bizottsági ülésen felszólaló Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke, Doszpolyné Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke, Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke egybehangzóan azt kérték a bizottságtól, hogy ne támogassa a javaslatot, mert az szerintük növelné a munkavállalók kiszolgáltatottságát.

A versenyszféra és a kormány közötti egyeztető fórum tárgyal tovább Munka törvénykönyve módosításról – derült ki Kósa Lajos frakcióvezető keddi sajtótájékoztatóján.

A Fidesz frakciója kezdeményezte, hogy ha az egyeztető fórumon megállapodás születik, az Országgyűlés térjen vissza a munka törvénykönyvének módosítására, ha viszont nem, akkor ne tárgyalják azt. A fő szempont, hogy a munkavállalók érdekei ne sérüljenek, a szakszervezetek szerint pedig a dolgozók számára a legfontosabb, hogy túlórapénzükhöz mihamarabb hozzájuthassanak – mondta a Fidesz frakcióvezetője.

(MTI)

 

 


Kapcsolódó cikkek