Vitáznak a Heineken vörös csillagáról


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Országgyűlés hétfőn kezd vitát arról a kormánypárti javaslatról, amely betilthatóvá tenné az önkényuralmi jelképek kereskedelmi célú használatát.


A házelnök napirendi javaslata alapján az ülés 13 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődhet, majd az interpellációk hangozhatnak el két órában, amelyeket az azonnali kérdések és válaszok órája követhet.

[htmlbox Változásfigyeltetés]

 

A képviselők az ülésnap végén kezdhetik tárgyalni az önkényuralmi jelképek kereskedelmi célú hasznosításának tilalmáról szóló kormánypárti javaslatot. Az indítvány benyújtóinak egyike, a kereszténydemokrata Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes korábban úgy fogalmazott, Európának ezen részén a magyarság megszenvedte mind a náci, mind a bolsevik rémuralmat, ezért jogos, hogy gazdasági haszonszerzés céljából ne lehessen ilyen jelképeket felhasználni.

A parlament kedden szavazásokkal folytatja munkáját, majd jövő hétfőn, az uniós források felhasználásáról szóló politikai vitával fejezi be aktuális kéthetes ülését.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 29.

Az EU belügyminiszterei megállapodtak az átmeneti védelmi jogállás érvényességének meghosszabbításáról

A több mint négymillió, jelenleg az Európai Unióban élő ukrajnai menekült helyzetének kiszámíthatóbbá tétele érdekében az Európai Unió Tanácsa megállapodott a háború elől menekülőknek nyújtott, 2024 márciusában lejáró átmeneti védelmi jogállás érvényességének meghosszabbításáról 2025. március 4-éig – tájékoztatott az uniós tanács.