Völner: működési zavarok vannak a bírósági rendszerben
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A bíróságoknak is mindig figyelembe kellene venniük a társadalom elvárását és a családok védelmét, és ezek alapján kellene meghozniuk a lehető legszigorúbb döntést – mondta az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára péntek reggel az M1 aktuális csatornán.
Völner Pál felidézte, a győri gyerekgyilkosság elkövetőjét korábban azért ítélték szabadságvesztésre, mert kalapáccsal bántalmazta az ágyban fekvő élettársát. A bíróság ebben az ügyben öttől tíz évig terjedő börtönt szabhatott volna ki, de a legcsekélyebb büntetés mellett döntött, és később még ebből is elengedtek, hiszen az ítélethirdetés után két évvel a férfi már szabadlábon volt.
Hozzátette, a gyermekek felügyeleti jogát ugyan megvonták a férfitől, de a láthatást engedélyezték neki. Hiába fellebbezett az ügyészség a döntés ellen, a bíró ennek ellenére kiengedte a férfit.
Az államtitkár szerint a bíróságokra 1990 óta folyamatos nyomást helyez az a civil szervezetek által erőltetett szemlélet, miszerint az elkövető is áldozat.
Kitért arra is, egész Európában a magyar büntetőjog az egyik legszigorúbb, de ez nem elég, hiszen a jogszabályokat a bíróságoknak alkalmazniuk is kell.
Völner Pál a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában úgy fogalmazott, a felsorolt problémák azt támasztják alá, hogy működési zavarok vannak a bírósági rendszerben.
Hozzátette, az igazságügyi miniszter által az ügyben kezdeményezett vizsgálat nyomán biztosan lesznek olyan intézkedések – akár a felelősség, akár a szabályozás tekintetében -, amelyek a jövőben szűkítik az ilyen esetek lehetőségét.
(MTI)