Vonzóbb lesz az adóamnesztia


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A hazahozott és öt évig állampapírba fektetett pénzek után sem adót, sem ehót nem kell fizetni – írja a Magyar Nemzet.


Hamarosan elkészül a nemzetgazdasági tárca az úgynevezett stabilitási megtakarítási számlával kapcsolatos végrehajtási rendelettel, így a kereskedelmi bankoknál elérhető lesz ez a megtakarítási forma – írja a Magyar Nemzet.

A lap emlékeztet: az a magánszemély, aki stabilitási megtakarítási számlát nyit – legalább ötmillió forint értékben forintalapú államkötvényekbe fektet -, és öt évig nem nyúl a pénzhez, a lejáratot követően az összeget adómentesen veheti fel. Ezen túl a törvény garantálja, hogy a befizetések eredetét nem vizsgálja az adóhatóság. A jogszabály végrehajtási rendelete szerint 27 százalékos egészségügyi hozzájárulást (eho) sem kell fizetni az így hazahozott pénzek után.

A Magyar Nemzet cikkét az Origó idézi és hozzáfűzi: az adóamnesztia mindenképpen furcsa, mert a 2012-ben életbe lépett új alaptörvény megtiltja az adóamnesztiát.

Az adóamnesztia részleteiről az Adó Online is beszámolt; cikkünket itt olvashatja.

Mérlegképes Kreditkártya

Szerezze meg Ön is kötelező kreditpontjait Kiadónk minőségi képzésein! További részletekért kattintson ide!

Rodin mérlegképes kreditpontos rendezvények – további részletek itt.

A Complex Kiadó kreditpontot érő kiadványai


Kapcsolódó cikkek

2024. március 1.

Uniós szabályok a kritikus hangok elhallgattatására indított perek ellen

Az EU nem hagyja mondvacsinált vádakkal perbe fogni és elhallgattatni az újságírókat, aktivistákat, jogvédőket, tudósokat és szervezeteiket – olvasható az Európai Parlament közleményében. A most elfogadott szabályok a több tagországot érintő esetekre terjednek ki.

2024. február 29.

Uniós számvevőszék: a jogállamisági jelentés ajánlásainak csupán egytizedét hajtották végre teljes mértékben a tagállamok

A 2022-es és a 2023-as uniós jogállamisági jelentés ajánlásainak csupán egytizedét hajtották végre teljes mértékben az EU-tagállamok, alig több mint felüket részben, és több mint egyharmaduk esetében semmilyen előrelépés nem történt – hívta fel az figyelmet az Európai Számvevőszék szerdán közzétett jelentésében.