Zárkatársát megölte, öt évet kapott
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Miskolci Törvényszék ítéletet hozott annak a fiatalkorú vádlottaknak az ügyében, akivel szemben halált okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat az ügyészség. A vádlott a kiszabható legsúlyosabb büntetést kapta, öt évet.
Az ítélet szerint a vádlott és a néhai sértett 2017 februárjában a büntetés-végrehajtási intézetben egy zárkában volt elhelyezve. A vádlott az „újonnan bekerülő” néhai sértettben tudatosítani akarta „főnöki pozícióját”, ezért verekedésre szólította fel. A verekedést előbb csak imitálták, aztán a vádlott ténylegesen is ütni kezdte a néhai sértettet, aki többször a földre esett, az ütések között elájult, majd ismét magához tért. Kérte a vádlottat, hogy kisebbeket üssön. A vádlott mindig adott pihenőt a sértettnek, de aztán újra folytatni akarta a „játékot”. A vádlott ügyelt arra, hogy a zárkák biztonsági ellenőrzéseit „kijátssza”, így az őrök nem hallottak zajokat. A néhai sértett a reggeli ébresztésre nem reagált, nem mozdult, rajta sérülés nyomai látszottak. A kórházba szállítását követően több héttel belehalt a vádlott által okozott súlyos koponyasérüléseibe.
[htmlbox beszedleiro]
A bíróság a vádlottat 5 év fiatalkorúak börtönbüntetésére és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte. A bíróság enyhítő körülményként vette figyelembe, hogy a vádlott részbeni beismerő vallomást tett, tettét megbánta. Súlyosító körülményként értékelte a törvényszék, hogy a cselekményt előzetes letartóztatás hatálya alatt, gátlástalan módon követte el akként, hogy két büntetőeljárás is folyamatban volt vele szemben. Ezen súlyosító körülményeket nagy nyomatékkal vette figyelembe a törvényszék a büntetés kiszabása során, így a jogszabály által maximálisan kiszabható legszigorúbb büntetési tételkeretet alkalmazta.
(birosag.hu)