Banki kibercsalások útvesztője, avagy hogyan ne sétáljunk csapdába? – 2. rész
A cikksorozat most megjelent, második rész elkövetési módokat mutat be, valamint tanácsot ad, hogy mit tehetnek a károsultak.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Soron kívül megszüntette a pécsi Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. elleni felszámolási eljárást a Zalaegerszegi Törvényszék – tudatta a cég szerdán az MTI-vel.
Bodnár Imre, a Zsolnay jogi képviselője az MTI érdeklődésére elmondta: a törvényszék végzése nem jogerős. Vélekedése szerint ugyanakkor „megalapozott és nehezen támadható döntés született”.
A bírósági végzés indoklásáról a zrt. közleményében azt írta, hogy „nem állapítható meg a fizetésképtelenség, és nem rendelhető el felszámolás a kérelem alapján”.
A Zsolnay többségi tulajdonosa, Bachar Najari múlt szerdán fizette ki a társaság WHB Vagyonkezelő Kft. felé fennálló teljes tartozását, egyben kezdeményezte a társaságával szembeni felszámolási eljárás megszüntetését.
A törvényszék azt is megállapította, hogy a fizetési felszólítások fizetési határideje és a felszámolási kérelem benyújtása között a törvényileg előírt 20 nap nem telt el, így a WHB Vagyonkezelő Kft. kérelme felszámolási eljárás alapjául nem szolgálhatott – olvasható a kommünikében, amely szerint „a törvényszék döntése pontot tett egy becstelen és tisztességtelen eszközökben bővelkedő, politikusok és üzletemberek érintettségével szervezett gyárlopási akció végére”.
[htmlbox Kézikönyv a bírósági végrehajtás foganatosításához]
A pécsi Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. 2013. óta van Bachar Najari többségi tulajdonában. A svájci-magyar üzletember 180 millió forintért szerezte meg a 74,5 százalékos tulajdonrészt, vállalva, hogy 2014 őszéig félmilliárd forint tőkejuttatást is nyújt a gyárnak.
A város és az új tulajdonos kapcsolata azonban megromlott, miután a cég a tőkejuttatást nem hajtotta végre határidőre, és kötelezettségét egy hajmáskéri ingatlan apportálásával teljesítette. A pécsi önkormányzat a vitatott ingatlanapport miatt 300 millió forintos kártérítési pert indított a zrt.-vel szemben a Fővárosi Törvényszéken.
A tulajdonosok viszonyát tovább rontotta, hogy a kormány idén februárban stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté nyilvánította a manufaktúrát a csődtörvény alapján, ehhez a fő tulajdonosi kör szerint nem volt jogalap.
A cégnél április végén a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) büntetőeljárást indított költségvetési csalás és más bűncselekmények gyanújával. A korábban bűnügyi zárlat alá vett árukészletét azonban a porcelánmanufaktúra időközben visszakapta, miután a Szekszárdi Járási és Nyomozó Ügyészség hatályon kívül helyezte a NAV Dél-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága által kezdeményezett házkutatás és lefoglalás elrendeléséről szóló határozatot.
A Zsolnayhoz június végén rendelt ki ideiglenes vagyonfelügyelőt a Zalaegerszegi Törvényszék.
(MTI)
A cikksorozat most megjelent, második rész elkövetési módokat mutat be, valamint tanácsot ad, hogy mit tehetnek a károsultak.
A mesterséges intelligencia (MI) társadalomra és az alapjogokra gyakorolt hatásairól, az ajtónkon kopogtató jövő lehetséges jogi szabályozásáról cseréltek eszmét a terület hazai és európai szakértői az egyetemen.
Elhunyt Karsai Dániel, a gyógyíthatatlan ALS betegséggel küzdő alkotmányjogász szombaton, halálhírét testvére, Karsai Péter jelentette be közösségi oldalán.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!