Zugírászattal vádolják a volt ügyvédet


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Zugírászat, közokirat-hamisítás és hamis magánokirat felhasználása miatt emelt vádat a Kecskeméti Járási Ügyészség egy volt jogász ellen, aki jogtanácsosnak adva ki magát ügyvédi tevékenységet folytatott.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint az ügyvédi kamarából kizárt kecskeméti férfi röviddel azután, hogy korábbi börtönbüntetéséből 2017 végén feltételesen szabadult, egy szociális szövetkezetben irodai szakmai vezetői munkakörben kezdett dolgozni.

Az ügyvédi foglalkozástól több évre eltiltott férfi 2018 márciusától 2019 júliusáig a szövetkezet jogtanácsosaként és magánszemélyek megbízására is jogi képviseletet látott el.

Egyik ügyfele büntetőügyében meghatalmazott védőként gyanúsítotti kihallgatáson is részt vett és panaszt, valamint bizonyítási indítványokat terjesztett elő.

Az ügyészség indítványt tett a különös visszaesőnek számító férfi egy korábbi, próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésének utólagos végrehajtására is. Az ügyben a Kecskeméti Járásbíróság dönt.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 6.

Az Európai Bizottság kész lezárni a Lengyelországgal szemben indított 7-es cikk szerinti eljárást

Az Európai Bizottság véglegesítette elemzését a jogállamiság lengyelországi helyzetéről az Európai Unióról szóló szerződés 7-es cikke szerinti eljárással összefüggésben, és úgy ítélte meg, hogy Lengyelországban már nem áll fenn egyértelműen a jogállamiság súlyos megsértésének veszélye, ezért kezdeményezni kívánja az eljárás lezárását – tájékoztatott az uniós bizottság hétfőn.