A kiskorú gyermek tartása

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A rokontartás általános szabályai szerint nem csupán a jogosult részéről fontos a rászorultság, hanem a kötelezett oldaláról is vizsgálandó a tartási képesség. Ez azt jelenti, hogy ha a kötelezett a saját szükséges megélhetését veszélyeztetné, abban az esetben nem köteles a rokontartásra. Ám gyermekek esetében ez az általános szabály nem alkalmazható: a Ptk. szerint a szülő a kiskorú gyermek tartására akkor is köteles, ha ezáltal a saját szükséges életvitelét veszélyeztetné. Ez a szabály vezethető le az ENSZ Gyermekjogi Egyezményéből is, miszerint első sorban a szülők felelőssége és feladata a kiskorú gyermekek életkörülményeinek biztosítása.

Magyarország az 1991. évi LXIV. törvénnyel hirdette ki az ENSZ Gyermekjogi Egyezményét, melyet New Yorkban, 1989-ben fogadtak el a csatlakozó országok. A nemzetközi dokumentum a gyermektartás alapvető szükségességét rögzíti, amely kifejezetten utal arra, hogy az egyezményben részes államok elismerik minden gyermek jogát az olyan életszínvonalhoz, amely lehetővé teszi a kellő testi, szellemi, lelki, erkölcsi és társadalmi fejlődését; és elsősorban a szülők, vagy a gyermekért felelős más személyek alapvető feladata, hogy lehetőségeik és anyagi eszközeik határai között biztosítsák az ehhez szükséges életkörülményeket (27.cikk).

A kiskorú gyermek tartására vonatkozó szabályok alapvetően a polgári törvénykönyv (Ptk.) rokontartásra vonatkozó általános rendelkezéseire épülnek, azonban mégis vannak olyan fontos eltérések, amelyek a gyermekek speciális helyzetéből adódnak. Ez azt is jelzi, hogy a gyermek tartásának különös jelentősége van, és azon belül is önálló rendezést igényel a kiskorú, illetve a továbbtanuló nagykorú gyermek tartásának szabályozása.

Rászorultság és tartási képesség

Bár a kiskorú gyermek tartására vonatkozóan a rokontartás (általános) rendelkezéseiből kell kiindulnunk, a legszembetűnőbb különbségeket a rászorultság, valamint a tartási képesség körében találjuk. Az általános rendelkezések szerint a tartás vonatkozásában nem feltételezhető, hogy a tartásra jogosult személy rászorult, ennél fogva bizonyítani szükséges, hogy magát önhibáján kívül eltartani nem képes. Abból kiindulva azonban, hogy a kiskorú különösen védett és a tartásra sajátos módon rászoruló jogosult, így rászorultságát életkoránál fogva vélelmezni szükséges. Ez a vélelem azonban csak addig áll fenn, amíg középiskolai tanulmányokat folytat, ebben az esetben is legfeljebb a huszadik életévének betöltéséig. Vagyis ebből látható, hogy a kiskorúra vonatkozó rászorultsági szabály a nagykorúság betöltése után is alkalmazható, a tanulmányok folytatásának feltételével.

A rokontartás általános szabályai szerint nem csupán a jogosult részéről fontos a rászorultság, hanem a kötelezett oldaláról is vizsgálandó a tartási képesség. Ez azt jelenti, hogy ha a kötelezett a saját szükséges tartását veszélyeztetné a tartással, abban az esetben nem köteles a rokontartásra. Azonban a gyermekek esetében ez az általános szabály szintén nem alkalmazható, mivel a Ptk. szerint a szülőnek a kiskorú gyermek tartására akkor is kötelesnek kell lennie, ha ezáltal a saját szükséges tartását veszélyeztetné. Ez a szabály vezethető le a Gyermekjogi Egyezmény rendelkezéseiből is, miszerint első sorban a szülők felelőssége és feladata a kiskorú gyermekek életkörülményeinek biztosítása.

A szülő kivételes mentesülése

Bár az előzőekből kitűnik, hogy a kiskorú gyermekre vonatkozóan a tartás elengedhetetlen kötelessége a szülőknek, mégis vannak olyan esetek, amikor mentesülnek a gyermektartás alól.

A Ptk. alapján, de az ENSZ Gyermekjogi Egyezményének szabályaiból is levezethetően első sorban a szülők felelőssége és feladata a kiskorú gyermekek életkörülményeinek biztosítása.

A Ptk. egyrészről fenntartja annak lehetőségét, hogy a rászorultsági vélelem megdönthető legyen, akár annak bizonyításával, hogy a gyermek – személyes életkörülményei, jövedelmi viszonyai folytán – képes a saját eltartásáról egészben vagy részben gondoskodni, akár azáltal, hogy a gyermek nem tanul, munkaviszonyt létesít, és rendelkezhet munkával szerzett keresményével. A munkaviszony létesítésének lehetősége természetesen függ a kiskorú munkavállalásával kapcsolatos munkajogi rendelkezések tartalmától is.

Szélsőséges esetben – ha a szülő tartási képessége alapján veszélyeztetné saját szükséges tartását – szintén mentesülhet a gyermek tartása alól, ha a gyermek indokolt szükségletei fedezhetők a gyermek munkával szerzett keresményéből vagy vagyonának jövedelméből, illetve van a gyermeknek tartásra kötelezhető más egyenesági rokona (tipikusan nagyszülő).

Azonban fontos megjegyezni, hogy a fenti kivételek valóban csak akkor jöhetnek szóba, ha a szülő/szülők saját tartásuk nagymértékű korlátozásával tudnának csak a gyermek számára tartást nyújtani, vagy arra egyáltalán nem lennének képesek.

Bírói mérlegelés körébe tartozik annak a kérdésnek az eldöntése, hogy a gyermek keresményének, vagyona jövedelmének igénybevétele megelőzi-e a távolabbi egyenesági rokonok tartási kötelezettségét.

Legvégső esetben, ha a gyermek tartása a fentiek szerint egyáltalán nem megoldott, vagyis arra a szülők nem képesek és nincs olyan nagyszülő sem, aki a gyermeket tarthatná, illetve a gyermek indokolt szükségletei nem fedezhetők vagyonának jövedelméből vagy keresményéből, akkor a gyámhatóság engedélyezheti, hogy a gyermek vagyonát – ha van – igénybe vegyék.

Gyermektartás módja

Mivel a szülők közös felelőssége a gyermek tartása, ennél fogva nincs annak jelentősége, hogy házasságban, élettársi kapcsolatban, vagy külön élnek-e. A gyermek eltartásáról előbbi két esetben általában saját háztartásukban közösen (természetben) gondoskodnak, míg utóbbi (különvált) esetben pedig a gyermekkel együtt élő szülő továbbra is természetben, a különélő szülő elsősorban pénzben (gyermektartásdíj keretében) teljesít. Kivételt ez alól az jelenthet, ha a gyermekkel közös háztartásban élő szülő nem gondoskodik annak tartásáról. Ebben az esetben ez a szülő az együttélés ellenére is kötelezhető gyermektartásdíj fizetésére.

[htmlbox eu_jog_alkalmazasa]

Lehetséges az a megoldás is, hogy a szülők egy meghatározott összeggel, vagy vagyontárgy juttatásával akarják rendezni a teljes időszakra (amit meghatároznak) járó gyermektartásdíj kiegyenlítését. Ekkor azonban fontos, hogy a jogosult nyilatkozzon arra vonatkozóan, tudomása van arról, hogy ezen felül további gyermektartási díjra nem tarthat igényt, és ennek ellenére képes a gyermek eltartására. Természetesen lehetnek ez alól is kivételek, ha olyan előre nem látható változás következik be a későbbiekben, amely megalapozza a további gyermektartásdíjat, akkor a bíróság megállapíthatja azt.

Megegyezés, vagy bíróság általi meghatározás

A gyermektartásdíj mértéke és megfizetésének módja tekintetében elsődlegesen a szülők jogosultak dönteni. Természetesen ehhez figyelembe kell venniük minden esetben a gyermek érdekét, amely a közvetítői (mediációs) eljárás keretein belül maximálisan érvényesül.

A szülők megegyezésének hiányában a bíróság dönt a gyermektartásdíjról. Ebben a kérdésben fontos változás a Ptk.-t megelőző Családjogi törvényhez képest, hogy már nem a gyermek tényleges, hanem az indokolt szükségleteit kell figyelembe venni. Ezen kívül a bíróság mérlegeli még a szülők jövedelmi, vagyoni helyzetét, a háztartásukban eltartott más gyermekeket, a gyermek jövedelmét, valamint a különböző ellátásokat (mint például családtámogatási ellátás) is. Az indokolt szükségletek körébe alapvetően a rendszeres – mint például a megélhetéshez, egészségügyi ellátáshoz, neveléshez és taníttatáshoz szükséges – kiadások tartoznak. Ez nem azt jelenti, hogy bizonyos rendkívüli kiadásokat ne ítélhetne meg a bíróság gyermektartás jogcímén, ám ehhez feltétlenül szükséges az, hogy annak összegét a gyermektartásdíj kellő előrelátás mellett sem tudja fedezni.

A gyermektartásdíjat bár fix összegben kell megállapítani (akár megegyezésről, akár bírósági meghatározásról beszélünk), azonban azt úgy kell számítani, hogy összegszerűségében a kötelezett előző évi átlagos jövedelmének 15-25 százaléka legyen.

---