Jogszabályfigyelő 2017 – 26. hét


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Alábbi cikkünkben a 2017/98–106. számú Magyar Közlönyök legfontosabb újdonságai közül válogattunk.


E heti összeállításunkban a tavaszi parlamenti ülésszak végén, annak lezárásaként, illetve a rendkívüli ülésen elfogadott, szakmai közérdeklődésre számot tartó törvényekkel foglalkozunk és ismertetünk néhány fontos kormányrendeletet is.

 

Tartalom:

Reklámszabályok a településkép védelméről szóló törvényben

Elektromos gépjárműtöltési szolgáltatás

A járási (fővárosi kerületi) hivatalok további megerősítése

A titkos információgyűjtés új büntetőeljárási törvénnyel összefüggő szabályai

A 2018-as központi költségvetés

Új büntetőeljárási törvény

Közérdekű nyugdíjas szövetkezetek

 

Reklámszabályok a településkép védelméről szóló törvényben

A településkép védelméről szóló törvény kiegészült a közpénzekkel való felelős gazdálkodásra kötelezett szervezetekre vonatkozó különös szabályokkal, amelyek a reklámok és plakátok közzétételének az új előírásait határozzák meg.

A reklámozóval plakát közzététele céljából a korábbi szabályok szerint kötött szerződés alapján 2017. július 15-ig tehető közzé plakát. Az új előírások meg ismételt vagy többrendbeli megsértése esetén a hatóság jogellenesen elhelyezett plakátonként 150 000 forint közigazgatási bírságot szab ki a médiahirdetésifelület-értékesítővel és a reklámozóval szemben.

Jövő nemzedékek szószólója a településkép védelméről

Joganyag: 2016. évi LXXIV. törvény a településkép védelméről

Módosítja: 2017. évi CIV. törvény

Megjelent: MK 2017/106. (VI. 30.)

Hatályos: 2018. 07. 01., 2017. 07. 31.

Megjegyzés: kis terjedelmű módosítás

 

Elektromos gépjárműtöltési szolgáltatás

Kormányrendelet állapítja meg az elektromos meghajtású gépjárművek töltését biztosító szolgáltatások alapvető szabályait. A szolgáltatás igénybevétele érdekében a felek szerződést köthetnek, de nyilvános elektromos töltőállomás üzemeltetőjének lehetővé kell tennie a felhasználók számára a szerződéskötés nélküli, eseti alapon történő feltöltést is. A rendelet rögzíti továbbá az ár meghatározására vonatkozó alapvető követelményeket.

Joganyag: 170/2017. (VI. 29.) Korm. rendelet az elektromos gépjárműtöltési szolgáltatás egyes kérdéseiről

Módosítja:

Megjelent: MK 2017/104. (VI. 29.)

Hatályos: 2018. 07. 14.

Megjegyzés: új jogszabály

 

A járási (fővárosi kerületi) hivatalok további megerősítése

Az alábbiakban hivatkozott módosítás változásokat hozott a kormányhivatalok feladatai, illetékességi szabályai tekintetében, rendelkezik továbbá a tudástár kormányhivatalokra vonatkozó tartalmának a kialakításáról. A tudástár az „elektronikus ügyintézést biztosító szervek által intézhető és intézni tervezett ügykörökkel kapcsolatos feladat- és hatáskörök, valamint az országos telefonos ügyfélszolgálat általi előzetes tájékoztatás ellátásának szakmai megalapozottsága érdekében működtetett digitális adatbázis”.

Joganyag: 171/2017. (VI. 29.) Korm. rendelet a járási (fővárosi kerületi) hivatalok további megerősítésével összefüggő egyes kormányrendeletek módosításáról

Módosítja:

Megjelent: MK 2017/104. (VI. 29.)

Hatályos: 2018. 07. 01.

Megjegyzés: 29 kormányrendelet módosítását tartalmazó jogszabálycsomag

[htmlbox Változásfigyeltetés]

 

A titkos információgyűjtés új büntetőeljárási törvénnyel összefüggő szabályai

Az új büntetőeljárási törvény hatálybelépésével egyidejűleg, 2018. július elsején lép hatályba a titkos információgyűjtés szabályainak a módosítását tartalmazó törvénycsomag, amely a rendőrségi törvény, a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvény, a bűnüldöző szervek nemzetközi együttműködéséről szóló törvény, a NAV-törvény és az ügyészségi törvény előírásait érinti.

A bűnüldözési célú titkos információgyűjtés büntetőeljárási törvénybe történő integrálása miatt vált szükség az alábbiakban hivatkozott módosítás elfogadására, amelynek célja „a jelenleg meglévő, közel húsz éve fennálló, ellentmondásokkal terhelt, jogalkalmazási bizonytalanságokkal is jellemezhető jogi szabályozás felülvizsgálata és precízebb, pontosabb, hatékonyabb eljárást eredményező szabályozás kialakítása” – mutat rá a javaslathoz fűzött indokolás.

Joganyag: 2017. évi XCIII. törvény a titkos információgyűjtés szabályainak az új büntetőeljárási törvénnyel összefüggő, továbbá a bírósági végrehajtás során a sértettnek megítélt polgári jogi követelések kielégítési sorrendjére vonatkozó rendelkezések módosításáról

Módosítja:

Megjelent: MK 2017/100. (VI. 27.)

Hatályos: 2018. 07. 01.

Megjegyzés: több törvény rendelkezéseinek a módosítását tartalmazó törvénycsomag

 

A 2018-as központi költségvetés

Elfogadták a 2018-as költségvetési törvényt, amely az államháztartás központi alrendszerének a jövő évi bevételi főösszegét 18 751 458,2 millió forintban, kiadási főösszegét 20 112 108,4 millió forintban, hiányát 1 360 650,2 millió forintban állapította meg.

A nyugdíjemelés meghatározásánál 3 százalékos fogyasztói árnövekedést kell figyelembe venni, de meghatározza a jogszabály egyebek mellett a jövőre alkalmazandó illetmény-alapokat, a költségvetési szervek cafeteria-juttatásának a keretét, egyes támogatások összegét, a közeszerzési értékhatárokat. A jogi segítségnyújtásról szóló szerinti jogi segítői óradíja és a kirendelt ügyvédi óradíja 2018. évben egyaránt 5000 forint lesz.

Joganyag: 2017. évi C. törvény Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről

Módosítja:

Megjelent: MK 2017/100. (VI. 27.)

Hatályos: 2017. 11. 01., 2018. 01. 01.

Megjegyzés: új jogszabály

 

Új büntetőeljárási törvény

Hosszas törvényalkotási folyamat végére tett pontot az Országgyűlés 2017. június 13-án, amikor elfogadták a képviselők az új büntetőeljárási törvényt, amely átfogó módosítást jelent a jelenleg hatályos szabályozáshoz képest.

Az új kódex egy év türelmi, illetve felkészülési idő elteltével 2018. július elsején lép majd hatályba, egyidejűleg hatályát veszti a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény. Az új törvény rendelkezéseit – meghatározott eltérésekkel ugyan, de – a hatálybalépésekor folyamatban lévő büntetőeljárásokban is alkalmazni kell.

A kódex számos újítást tartalmaz, egyebek között a bíróságok hatáskörét, illetékességét és összetételét illetően, így kivételesen, szűk körben (fiatalkorúak elleni és katonai büntetőeljárásban) marad meg a népi ülnökök részvétele. Bizonyos, gazdálkodással összefüggő bűncselekmények törvényszéki hatáskörbe kerülnek, amelyet háromtagú tanács bírál el a jövőben.

A bűnüldözési célú titkos információgyűjtés és a titkos adatszerzés új rendszerét alakítja ki a törvény az előterjesztői indokolás szerint, jelentősen változik továbbá a személyi szabadságot érintő kényszerintézkedések és a vagyont érintő kényszerintézkedések szabályozása is.

Az óvadék a jövőben nemcsak a terhelt eljárási cselekményeken való jelenlétét biztosítja, hanem a bíróság által elrendelt távoltartás, illetve bűnügyi felügyelet magatartási szabályainak a megtartását is elősegít. Újdonságnak tekinthető a bűnösség beismerése érdekében kötött egyezség és a feltételes ügyészi felfüggesztés szabályozása, valamint az ún. osztott szerkezetű kártalanítás, illetve változnak a külön eljárásokra és a különleges eljárásokra vonatkozó előírások is.

Bővebben itt olvashat erről:

Joganyag: 2017. évi XC. törvény a büntetőeljárásról

Módosítja: –

Megjelent: MK 2017/99. (VI. 26.)

Hatályos: 2018. 07. 01.

Megjegyzés: új jogszabály

 

Közérdekű nyugdíjas szövetkezetek

A szövetkezeti törvény módosításának célja az ún. közérdekű nyugdíjas szövetkezet létrehozása, amely a még aktív nyugdíjasok számára biztosít foglalkoztatást a jövőben. Éppen ezért rögzíti a jogszabály, hogy a nyugdíjas szövetkezetnek kizárólag természetes személyek, ezen belül pedig legalább kilencven százalékban csak nyugdíjasok lehetnek a tagjai.

A természetes személyek a nyugdíjas szövetkezetekben kötelesek személyes közreműködést vállalni, amelyet ún. külső szolgáltatás (harmadik személy részére nyújtott) keretében is teljesíthetnek a megbízási szerződésre, illetve a munkaviszonyra vonatkozó sajátos szabályok szerint. Maga a szövetkezeti törvény módosítása tartalmazza a nyugdíjas szövetkezeti tagok munkavállalására vonatkozó speciális, a munka törvénykönyvétől eltérő rendelkezéseket.

A szövetkezeti törvény módosítását tartalmazó törvénycsomag a nyugdíjas szövetkezetekkel összefüggésben módosítja továbbá a foglakoztatási törvény, a szociális törvény, a munkavédelmi törvény, a munkaügyi ellenőrzésről szóló törvény, az szja-törvény, a tao-törvény, az adózás rendjéről szóló törvény, a számviteli törvény, a szakképzési törvény és a társadalombiztosítási törvény szabályait is.

Joganyag: 2006. évi X. törvény a szövetkezetekről

Módosítja: 2017. évi LXXXIX. törvény

Megjelent: MK 2017/98. (VI. 26.)

Hatályos: 2017. 07. 01.

Megjegyzés: kis terjedelmű módosítás

 

 

 


Kapcsolódó cikkek

2024. március 26.

Versengő zálogjogok: kié az elsőbbség?

Az üzleti életben gyakori, hogy szerződő felek az egymással szembeni kötelezettségeik biztosítására biztosítékokat alapítanak. Előfordulhat, hogy egy ilyen jellegű biztosíték szerződéssel, a felek megállapodása alapján jön létre, azonban léteznek olyan esetek is, amikor törvény alapít valamilyen biztosítékot.