„Élet a reményen túl” II. rész
…az a baj, hogy régiek, hanem az is, hogy éppen a rendszerváltás körül vették fel azokat, és azóta gyökeres változás történt. Solt Ágnes: Elméleti problémafelvetésnek érzem azt a kritikát, amely…
…az a baj, hogy régiek, hanem az is, hogy éppen a rendszerváltás körül vették fel azokat, és azóta gyökeres változás történt. Solt Ágnes: Elméleti problémafelvetésnek érzem azt a kritikát, amely…
…például, hogy megvoltak-e a szükséges eljárási garanciák. Dr. Finszter Géza: Amikor egy jogszabály egyoldalúan a bűnüldözési érdekeket állítja előtérbe, akkor ott baj van. És hangsúlyozom, hogy nemcsak az emberi jogok…
…ilyen jellegű baj éri őket. Szeretnénk megtudni, miért nem és hogyan lehetne ezen az arányon javítani. Emellett az áldozattámogatási rendszert is vizsgáljuk, az anyagi kártérítések lehetőségeit és konkrét segítséget is…
…hogy csak azon cégek, vállalkozások belső mozgását, változásait veszik nagyító alá, ahol már nagy a baj, többnyire visszafordíthatatlan a csőd, illetve a felszámolási eljárásba menekülő folyamat. Az intelligens szoftver lényege…
…fő gyanúsítottjának az ügyvédje. Milyennek látja ma a magyar igazságszolgáltatást? Azt gondolom, hogy túlzottan nagy baj nincs. A bírák fiatalodnak, az idősebb bírók felveszik a ritmust a jogszabályi változásokkal, az…
…két évig élt Bajorországban, ám nemhogy jogi, de általános nyelvvizsgával sem rendelkezett. Egy bonyolult büntetőügy során nem szabadna, hogy szaktolmácsként alkalmazzák! Vagy egy német középiskolai nyelvtanárnőnek nem szabadna megsértődnie, ha…
…akadémiai full professzori státusban sportjogászok (sporthoz kötődők pedig csak annyian, amennyit egy nagyon peches asztalos is meg tudna számolni fél kezén…) Az is baj, hogy a Ph.D hallgatóimnak nincs lehetőségük…
…rosszabbul járt, mert ő ott maradt a száraz zuhany alatt. Ez önmagában nem lett volna baj, de sajnos a fürdő egy légtérben volt a WC-vel, és amíg én távol voltam,…
…mit végrehajtani a készfizető kezesen, akkor nincs baj! Volt olyan esetünk, amelyben a pénzintézet arra sem volt hajlandó, hogy az egyébként az adós meglévő épületére kérje a végrehajtást, hanem –…
…kisebb malőr: a gép farka leért a kifutópályára, ám komolyabb baj nem történt, csupán a felülete karcolódott meg. A White Knight 2-t májusban mutatják be hivatalosan az érdeklődőknek, a Virgin…