526 találat erre a kulcsszóra: állam kárfelelőssége

2013. május 23.

Magyar ezüstérem a jogesetmegoldó világversenyen

…alkalommal megrendezett jogesetmegoldó világversenyen; a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának harmadéves hallgatói, Kató Bernadett és Várvölgyi Csaba az előkelő második helyezést érte el hatvan ország versenyzői között. A világ…

2013. május 23.

Mi fán terem a pótmagánvád?

…állami szerv is lehessen pótmagánvádló. A kezdeti szándék – miszerint a pótmagánvád a bűncselekmény áldozata számára nyújtott jogalkotó gesztus – itt visszájára fordult, de az Alkotmánybíróság később kimondta, hogy állami…

2013. május 23.

Dávid és Góliát kontextusában a parittyának lenni szép feladat

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karával és a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karával együttműködésben antidiszkriminációs jogklinikai szemináriumokat tartanak a diákoknak. A jogklinikai szemináriumon alkalmazott módszertanunk egyik fontos eleme, hogy…

2013. május 23.

A vélemény és a sajtó szabadsága az Alkotmány új 61. §-ában

…annak egyik előfeltétele (ezáltal az államra ró feladatot), miközben persze a sajtópiac szereplői számára is kötelezettségeket ír elő (konkrét törvényi rendelkezések formájában). A sokszínűség gyakorlatilag megfelel a „médiapluralizmus” követelményének. A…

2013. május 23.

Online terrorizmus

…személyiségéből fakadó igényeihez kötődik. Az informatikai terrorizmus célja az, hogy a társadalom fenyegetettség-érzetének szüntelen gerjesztésével az állam cselekvőképességébe vetett bizalmat lerombolja, és ilyen módon valóságosan is aláássa az állam képességét…