Ég a gyertya, ég
…hogy az Európai Egyetemes Jogok Nyilatkozatában foglalt jogok mindenkire mindenhol érvényesek legyenek. Próbáljuk kitölteni azt az űrt, ahol a hatalmon lévő politikusok nem tesznek meg mindent az emberi jogok érvényesülése…
…hogy az Európai Egyetemes Jogok Nyilatkozatában foglalt jogok mindenkire mindenhol érvényesek legyenek. Próbáljuk kitölteni azt az űrt, ahol a hatalmon lévő politikusok nem tesznek meg mindent az emberi jogok érvényesülése…
…és elnöke. 2009. augusztus elsején lépett hivatalba. Ő jelentős szaktekintély a nemzetközi kapcsolatok és a nemzetközi emberi jogok területén. Korábban a Harvard Egyetem alelnökeként dolgozott, később a Clinton-kormányban külügyminiszterhelyettes volt,…
…vonatkozó nemzetközi egyezményeket, beleértve a Szellemi Tulajdonjogok Kereskedelmi Vonatkozásairól szóló Megállapodást is (TRIPS) és hatályba léptette a szabadalmi jogok, védjegyek és szerzői jogok védelmére vonatkozó jogszabályokat. Románia részese az online…
…a meglévő jogok érvényesülését biztosítsa azáltal, hogy a női esélyegyenlőségi alapelvek mentén a gyakorlatban nem megfelelően érvényesülő jogok szabályozásának kidolgozásában részt vesz. Ezen kívül a szervezet arra is törekszik, hogy…
…hogy e sok esetben valóban kifogásolható jelenségek alapján ítéli meg az egész tudományágat. Váratlan bocsánatkérés A legújabb kampányok – melyek leggyakrabban az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért nevű szcientológus civil…
…Egyezményt. (Hazánk az 1991. évi LXIV. törvénnyel hirdette ki az egyezményt.) 1989 óta november 20-a a Gyermeki Jogok Világnapja. A CompLex Kiadó gondozásában 2011 elején megjelent a Gyermekvédelem Nagy Kézikönyve…
…azaz kormányzati szintű blokkolás azért nem járható út, mert hatékonysága nem kielégítő, miközben aránytalanul beavatkozik az alapvető állampolgári jogok gyakorlásába, továbbá nem kíméli az internetszolgáltatók jogosultságait sem. A német törvény…
…Olyan kamarai programokat kellene szervezni, amelyek keretén belül ügyvédek díjmentesen elmennek a középiskolákba és akár egy osztályfőnöki óra keretén belül a legalapvetőbb állampolgári ismeretekről beszélnek vagy arról, hogyan lehet jogot…
Nemcsak szakmai körökben ismert a „Tatai sortűzper”-ként „elhíresült” ügy, melyben végül is az Emberi Jogok Európai Bírósága (a továbbiakban: EJEB) bűncselekmény elkövetése hiányát állapította meg. Néhány bíró az általam nem…
…megjegyezni, hogy míg a Ptk. előtti magánjogi törvénytervezetek szabályozták a követelések mellett a jogok átruházását is, addig a Ptk. szakított ezzel a megoldással, így jelenleg nincs általános szabály a jogok…