35 találat erre a kulcsszóra: ítélethozatal

2014. október 6.

A jogszabályoknak megfelelő, de indokolatlan eljárás következménye

…ítélethozatal időpontjában fennálló ár- és értékviszonyokból indult ki. Kifejtette, hogy kártalanítás iránti követelése nem volt nagymértékben és nyilvánvalóan eltúlzott. Az alperes a fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását indítványozta….

2014. február 18.

„Akkor gyere vissza, amikor már halott vagy!” – I.

…míg Mazar a gyilkosságokról, Kabul pedig inkább a tolvajlásokról híres. Sikerült megfigyelnem az ítélethozatal területén létező egyenlőtlenségeket, ellentmondásokat is. Abban az esetben, ha egy, a vele szemben hozott ítélettel egyet…

2014. február 12.

Nem meglepő a devizahiteles döntés

…Lattmann Tamás azt mondta: a főtanácsnoki javaslatok azért alakultak ki az Európai Bíróság gyakorlatában, hogy a bíróság még az ítélethozatal előtt kapjon olyan szakvéleményt, amelyet egy általa egyértelműen szakértőnek tekintett…

2013. június 4.

Képzési központ, nem csak bíróknak

…büntetőeljárás vádemelést követő szakaszait – tárgyalás és annak előkészítése, bírósági bizonyítás, ítélethozatal, fellebbviteli és rendkívüli eljárások – jobban megismerjék és megértsék; eközben súlyt kell helyeznünk a bírósági bűnjelkezelés és más…