Bőrönddel vagy bőrönd nélkül repüljünk?
…apró űrt kihasználjunk – s még a zipzárt is be tudjuk húzni… A legvégén pedig nem árt lemérni a pakkot, hogy az ne haladja meg a 10 kilogrammot, mert a…
…apró űrt kihasználjunk – s még a zipzárt is be tudjuk húzni… A legvégén pedig nem árt lemérni a pakkot, hogy az ne haladja meg a 10 kilogrammot, mert a…
…és újabb távolságok leküzdésére legyünk alkalmasak a vakáció alatt. Azt is be kell kalkulálnunk, vajon kánikulai napok idején vesszük hátunkra a várost, vagy kellemes, huszonfokok idején. Egyáltalán: bírjuk-e majd tüdővel,…
…a NAV közbelép Az adózás rendjéről szóló törvény (Art.) 19. §-a szabályozza, hogy az adószám megállapításának milyen akadályai vannak az adóregisztrációs eljárásban. Ezeket a regulákat megfelelően kell alkalmazni a változásbejegyzési…
…teljesíteni.” Számtalan alkotmánybírósági döntés is kimondta, hogy a nemzetközi szerződések alkalmazásának elsőbbsége van a belső jogszabályokkal szemben az Alaptörvény Q) cikke alapján. A nemzetközi adóegyezmények újabb generációja (2010. után) döntő…
…szinte meleg, s kiváló lehet arra, hogy megmártózzunk benne. Szerencsére a Duna a magyarországi szakasz jó részén tiszta annyira, hogy nem kell félnünk fertőzésektől – bár soha nem árt óvatosnak…
…joga korlátozásához. A Bundestag képviselői az ítélet óta dolgoznak az eutanázia újraszabályozásán. Három munkacsoport jött létre és ezek mindegyike kidolgozta a maga javaslatát. A két kisebb koalíciós párt egy-egy szakpolitikusa,…
…csipkés technikájával. Ám egy műből mindjárt kettőt készített, a második elé pedig egy sajátos fedelet illesztett. E mozgó fedelet a festmény előtt össze lehet zárni, s ekkor egy teljesen új,…
…versenye új működési rend szerint zajlik, amely az online térben mozgó e-fogyasztók számára is újszerű keretrendszert jelent ügyleti döntéseik meghozatalához. E keretrendszer biztonságossá tétele döntően a jogalkotó és a vállalkozások…
…általában lassan alkalmazzák az új technológiát. Természetesen szkeptikusak vagyunk, és általában valami új problémát látunk az előnyökkel szemben. A fentebb leírtak alapján a generatív MI figyelmen kívül hagyása nem lehetséges….
…szabadság része, amiért a börtönt is vállalom” – mondta újságíróknak a valenciai bíróságon lefolyt fellebbviteli tárgyalás előtt, amelyen jogerősen neki adtak igazat a bírák. Indokolásuk szerint önkormányzati rendelet és törvény…