A hirdetmények vizsgálata II.
…jogalkotás el fogja kenni ezeket a finomságokat, és annyival elintézi, hogy a szolgáltató a polgári jog általános szabályai szerint felel. Bűrös László: Amennyiben a gyakorlat a polgári jogi felelősség szabályainak…
…jogalkotás el fogja kenni ezeket a finomságokat, és annyival elintézi, hogy a szolgáltató a polgári jog általános szabályai szerint felel. Bűrös László: Amennyiben a gyakorlat a polgári jogi felelősség szabályainak…
…nyelven és néhány esetben angol fordításban is. Megtalálhatjuk az adott ország Alkotmányát, illetve alaptörvényeinek gyűjteményét, Polgári és Büntető Törvénykönyvét, Szakszervezeti törvényeit, a Munka Törvénykönyvét, a perrendtartás és a büntetőeljárás menetét….
…között tagja volt a Bibó István Társadalomtudományi Szakkollégiumnak. 2004-től PhD-hallgató az ELTÉ-n, kutatási területe a polgári eljárásjog. 2006-tól az ELTE Polgári Eljárásjogi Tanszékének megbízott előadója. 2003-tól 2008 nyaráig az Igazságügyi,…
…Izidor, hanem a kereskedelmi jog kiváló ismerőjeként is számon tartották. Ő valójában ügyvédként is praktizált 1892-ig, de emellett a Polgári Törvénykezés című folyóirat szerkesztője is volt. Ezt követően kereskedelmi bíró,…
…adós is egyaránt. A részletes szabályokat a Polgári Perrendtartás szabályairól szóló 1952. évi III. törvény (Pp.) határozza meg, melyeket az alábbiakban pontokba szedve ismertetek. a) A fellebbezés előterjesztésére nyitva álló…
…nélkül, nem hiszem, hogy létezne Európában polgári jog. Úgy vélem, hogy ehhez hasonlóan nekünk először saját 100 éves polgári jogfejlődésünk eredményeit kellene újra elsajátítanunk. Ehhez, úgy hiszem, nem elégséges a…
…Konferencián (OTDK) polgári perrendtartás szekcióban I. helyezést értem el. Folyamatosan részt vettem a tudományos munkában a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán a Polgári eljárásjogi tanszék demonstrátoraként és nemrég az…
Novelláris jelentőségű a polgári perrendtartás legutóbbi módosítása, amely egyebek között újra szabályozza a meghatalmazotti képviseletet, a fizetési meghagyást, bevezeti a törvénykezési szünet intézményeit, és külön szabályozza a kis értékű pereket….
…szabadságok védelméről szóló, Rómában 1950. november 4-én kelt egyezményt. A törvény 13. cikke számolta fel teljesen az állam felelőtlenségét, a 6. cikkét pedig a Polgári Perrendtartás 2. §-ába építették be….
…pálya szerepelt, mint ahogy ezt a polgári eljárásjog iránti érdeklődésem is mutatja, de azáltal, hogy az Alkotmánybíróságot képviselem a polgári eljárásokban, talán sikerül fenntartani ezt az érdeklődésemet a polgári perjogi…