Paczolay kikerül a Velencei Bizottságból
…magyar tag, Herczegh Géza felkérésére – 1991 óta vesz részt. Póttagként 2001 óta, rendes tagként pedig 2005 óta tevékenykedik a bizottságban, amelynek 2009 és 2011 között alelnöke volt. Második négyéves…
…magyar tag, Herczegh Géza felkérésére – 1991 óta vesz részt. Póttagként 2001 óta, rendes tagként pedig 2005 óta tevékenykedik a bizottságban, amelynek 2009 és 2011 között alelnöke volt. Második négyéves…
…jól tudom, csak a Btk. első felét érinti. Beszélgető partnereimet, Dr. Finszter Gézát és dr. Mészáros Ádámot arról kérdezem, jó-e, ha most csak új Általános Rész születik. Finszter Géza: A…
…kommentálta november elején Jeszenszky Géza nagy botrányt kiváltott írását. Az oslói magyar nagykövet évekkel ezelőtt egyetemi jegyzetében párhuzamot vont a romáknál gyakori rokonházasság és azon tény között, hogy körükben az…
…végezni és kivívni a principálisok, a kollégák, de akár az ügyfelek szakmai elismerését is. Dr. Mátó Géza: 2010-ben fejezte be a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karát. 2010 óta ügyvédjelöltként…
Dr. Katona Géza 1952-ben született, 1995 óta bejegyzett magyar ügyvéd. 1977-ben végzett a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemen, majd külkereskedelmi szakjogász és biztosítási szakjogász végzettséget szerzett. Tanulmányokat folytatott a Hágai Egyetemen…
…NKA elnöke a parlamentben felhívta a figyelmet arra, hogy számos más kulturális szervezet sem kapta meg az állami támogatást. Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár akkor azt mondta: a Nemzeti Kulturális…
…ismert csapatokat. – A mai csapatban több volt NB1-es labdarúgó is játszik, például Birinyi István, Kőszegi Géza, de volt válogatott játékosok is megtiszteltek minket játékukkal: Füzi Ákost és Izsó Ignácot…
Amilyen innovatív ötletekkel áll elő az Infiniti a szárazföldön, olyan egyedülálló vállalkozásba kezdett Soponyai Géza hajóépítő. A hagyományos vitorlázat elhagyásával a repülőgépeknél használtakhoz hasonló merev szárnyat alkotott. Az Egyesült Államok…
…politikai közélet, hozzáértő és szakmai erkölcsiségtől átitatott közszolgálat. Megannyi magasztosan szép, de nagyon nehezen megvalósítható feladat.” Dr. Vaskuti András: Teljesen egyetértek Finszter Géza megjegyzéseivel. Mostanában valóban felgyorsult a törvényhozás folyamata,…
Dr. Kajtár Géza 1975-ben az ELTE Állam és Jogtudományi Karán diplomázott. 1978-ban szakvizsgázott. Szakterülete a társasági jog, kereskedelmi jog, privatizációs jog, vállalati pénzügyek, távközlés, bankszektor, nemzetközi öröklési jog és ingatlanjog….