494 találat erre a kulcsszóra: Dabrónaki Ágnes

2013. május 23.

Az emberi szabadságjog mint fertőző hit

…ellene, a hatóságok hozzáállása ugyanis egyértelmű: amikor egy otthonszüléshez mentőt kellett hívni, s Geréb Ágnes jelen volt, rendőrségi eljárás indult; ha történetesen egy másik hasonlónál az Ágnes nem volt ott,…

2013. május 23.

II. Móri német nyelvű jogásztalálkozó

…kifogásolják a magyarországi eljárásokban az anyanyelv – esetükben a német nyelv – használatához fűződő jog megsértését. Dr. Németh Ágnes egyetemi oktató, a Magyar Német Jogászegyesület elnöke hozzászólásában több olyan problémát…

2013. május 23.

„Élet a reményen túl” II. rész

…az a baj, hogy régiek, hanem az is, hogy éppen a rendszerváltás körül vették fel azokat, és azóta gyökeres változás történt. Solt Ágnes: Elméleti problémafelvetésnek érzem azt a kritikát, amely…

2013. május 23.

Kettős mérce?

…betegsége miatt hónapokkal később meghalt. 2007-ben pedig szülés közben a kismama „kivérzett” állapotba került. Geréb Ágnest 2010 október 5-én tartóztatták le Budapesten az Alma utcai születésházban. Miközben egy otthonszülési tanfolyam…

2013. május 23.

Bűnbe esett irodalmi hősök

…legalapvetőbb jogi kérdéseket és kriminológiai problémákat közismert, illetve kevésbé ismert műveken keresztül érthetjük meg. Arany János „Toldi”-ja és „Ágnes asszony” balladája az emberöléssel és privilegizált esetével, a jogos védelemmel, illetve…

2013. május 23.

Hivatalos közbeszerzési tanácsadó

Dr. Hubai Ágnes 1988-ban az ELTE Állam-és Jogtudományi Karán diplomázott. 1990-ben a JATE Állam- és Jogtudományi Karán társadalombiztosítási szakjogász képzésen vett részt. 1988–1993 között a Veszprém Megyei Társadalombiztosítási Igazgatóságnál jogi…

2013. május 23.

A mamuttól a kisvasútig

…meg a Mátra Jövője Turisztikai Egyesület 22 alapítóval. Jelenleg már 75 tagot számlálnak – ismertette Kápolnai Nagy Ágnes elnök. Céljuk, hogy összefogják a térség turisztikai szereplőit egy olyan szervezetben, melyben…

2013. május 23.

Szemben a „maffiatörvénnyel”

…tudás és szerencse kérdése, hanem azé is, hogy milyen ügy kerül hozzá. Számos közismert ügyvéddel, mint például Dr. Bárándy Péter, Dr. Gyuris Ágnes, Dr. Zamecsnik Péter kollégákkal dolgoztam együtt, akikkel…

2013. május 23.

Népszavazás a Nőkért!

Mi a közös bennük? Bangó Margit, Bárdos Deák Ágnes, Bódis Kriszta, Endrei Judit, Heller Ágnes, Hernádi Judit, Dr. Kardos Julianna, Kútvölgyi Erzsébet, Láng Zsuzsa, Pataki Ágnes, Petschnig Mária Zita. Nem…