Örömfoci sok csillogó éremmel
…tartományi kamarák vannak a résztvevő országokban. – Nálunk debreceni és pécsi ügyvédek is futballoznak. A londoni kamara csapata lett az első, a második a Róma, a negyedik helyen pedig a…
…tartományi kamarák vannak a résztvevő országokban. – Nálunk debreceni és pécsi ügyvédek is futballoznak. A londoni kamara csapata lett az első, a második a Róma, a negyedik helyen pedig a…
…A Szegedi Ítélőtábla egy tavalyi döntésében kimondta: ha a jogviszony maga már létezik, az ezekből eredő jövőbeli, meghatározott ellenértékre vonatkozó követelés engedményezhető. Hasonlóan bizonytalan a bírói gyakorlatban a biztosítéki célú…
…1995. óta „A Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztje” kitüntetés birtokosa. Nős, két gyermeke és négy unokája van. Hobbyja a klasszikus zene és a kertészkedés. A 2009 novemberében, a Debreceni Egyetem ÁJK…
…létrehozásában sokat segített a Szociális és Munkaügyi Minisztérium, valamint a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet. Egy bajai iskolából érkező fiú lett az első, őt egy debreceni lány követte, a harmadik…
…akik rendszeresen figyelemmel kísérik a beruházást; a szakemberek a Budapesti Részecske- és Magfizikai Kutatóintézet, a Debreceni Egyetem és a debreceni Atommagkutató Intézet képviseletében vesznek részt a kísérletben. Maga a szerkezet…
…Konferencián (OTDK) polgári perrendtartás szekcióban I. helyezést értem el. Folyamatosan részt vettem a tudományos munkában a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán a Polgári eljárásjogi tanszék demonstrátoraként és nemrég az…
Sok-sok évvel ezelőtt a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán kezdtem oktatni ezt a tárgyat, majd néhány évig párhuzamosan az ELTE ÁJK Büntetőeljárási Jogi Tanszékén is. Jelenleg az ELTE Kriminológiai…
…előadók közül a délelőtt folyamán még Lábady Tamás, a Pécsi Ítélőtábla elnöke, illetve Lévai Ilona a Legfőbb Ügyészség Nemzetközi Képviseleti Önálló Osztály osztályvezető ügyésze kaptak szót. Előbbi dogmatikai kérdésekről beszélt,…
…családi hagyományokból fakadóan középiskoláit a Debreceni Református Kollégiumban végezte, a jogi pályát református lelkész-jogász keresztapja hatására választotta. Az ELTE-n 1993–1998 között végezte jogi tanulmányait, amely során szinte végig gyakornokoskodott a…
Mindketten jogászcsaládból származnak. Gyerekkoruk óta tudatosan készültek a jogi pályára. Ez afféle tradíció továbbvitele volt vagy elhivatottság a szakma iránt? B. Pál: A jelenlegi ügyvédi irodámat a nagyapám vásárolta 1939-ben,…