Nézünk, mint a moziban
…on demand (VoD) szolgáltatás részeként. Az is igaz, hogy az ADS Service nem százezreket vonzó közönségfilmet választott az új forgalmazási stratégia bevezetéséhez, hanem két minőségi filmet. Ám azért olyanokat, amelyek…
…on demand (VoD) szolgáltatás részeként. Az is igaz, hogy az ADS Service nem százezreket vonzó közönségfilmet választott az új forgalmazási stratégia bevezetéséhez, hanem két minőségi filmet. Ám azért olyanokat, amelyek…
…Nálunk persze erről csak egy nagyon szűk szakmai párbeszéd folyik, egyelőre nagyobb kihívásnak látszik az internet-hozzáférés és a digitális média általánossá tétele. Sokszor szóba kerül a televíziózásnál a digitális átállás…
…és ifjúságvédelmi büntetőügyészi tevékenység specialitásaira, gyermekvédelmi igazgatási és egészségügyi területen is kellene a fogalmazónak gyakorlati ismereteket szereznie; a fogalmazónak rövidebb ideig a büntetőbírósági ügykezelő irodán és a nyomozási bírák szervezeti…
…és hogyan tudnak élni a digitális disztribúció nyújtotta lehetőségekkel” – hangsúlyozza Sere Péter. Ezt támasztja alá, hogy 2012-re a teljes globális médiaköltés már közel harmada digitális lesz, a digitális piac…
…felnőtté váljanak. Több gyermekvédelmi szervezet, de a jogalkalmazók egy része is jelezte, hogy a kiskorú veszélyeztetésének tényállása a hatályos Btk.-ban nem nyújt kellő védelmet a gyermeknek. A szigorúbb korrupció- és…
…el akarja mondani nekünk, hogy éppen mit érez és gondol. A beszélgetésünk azzal kezdődött, hogy felelevenítettünk néhány klasszikus irodalmi alkotást a gyermekvédelmi szakterület vonatkozásában. Az idézett móriczi novella később úgy…
…a menedzsment tagok összessége által közösen kimunkált adományozási stratégia alapján költsék el. Emiatt lehet jellemző az a megoldás, hogy sokan csak az év végi ünnepek kapcsán foglalkoznak ezzel, egy évre…
…irányuló nemzeti stratégiák alapvető elemei, a nemzeti és nemzetközi stratégia összehangolásának lehetőségei. – Az együttműködés szükségessége és aktualitása az illegális műkincs-kereskedelem és a kulturális javakkal kapcsolatos bűncselekmények elleni összehangolt küzdelemben….
A XXI. századi digitális hadszíntér, digitális hadsereg; kozmikus eszközök alkalmazása a felderítés és elektronikai hadviselés érdekében; idegen hadseregek informatikai rendszerei elleni elektronikai hadviselés eszközei és eljárásai. Az iménti fogalmakat nem…
…az 1991. évi LXIV. törvény 37–39. §-ai már tiltották. Az 1997. évi XXXI., a Gyermekvédelmi törvény módosítása pedig kifejezetten kitér ennek a gyakorlatnak a tarthatatlanságára, ennek ellenére sajnos 2005-ig a…