1665 találat erre a kulcsszóra: Dr. Nagy László Magánjogi Érvelési Verseny

2016. június 1.

Budapest ügyvédei, egyesüljetek!

…lett volna sikeres és a MÜK-diplomácia személyiségei – így dr. Bánáti János, dr. Szecskay András, dr. Köves Péter, dr. E. Szabó Péter – nem örvendenének óriási nagy személyi tekintélyeknek. Én…

2016. május 26.

Amerikai államtitkárral tárgyalt Trócsányi

A magyar-amerikai szövetségesi viszonyról, valamint a magyar igazságszolgáltatásról és alapjogvédelemről folytatott megbeszélést Trócsányi László igazságügyi miniszter és Sarah Sewall, az Egyesült Államok külügyminisztériumának civil biztonságért, demokráciáért és emberi jogokért felelős…

2016. május 23.

A Ptk. az elmúlt év tükrében

…feltétlenül. Szerinte jó a Ptk. Harmadik Könyve, bár nem mindenhol tökéletes, de ezt majd a jogalkalmazás hétköznapjaiban jogértelmezéssel megoldják. El kell fogadni, hogy van egy hatályos magánjogi kódexünk, amit alkalmaznunk…

2016. május 17.

Huszonnégy vádlott az egri bundaügyben

…>> A vádiratból kiderült, hogy a nyomozóhatóság számára az eljárás során ismeretlen maradt annak az ázsiai személynek a kiléte, aki S. László elsőrendű vádlott megbízásából – a legtöbb meccs esetében…

2016. május 17.

Ha nagy leszek, GTi leszek – Peugeot 308 GT SW 2.0 BlueHDi

…feszesebb lengéscsillapítóval szerelt futóműnek. Minden funkció a nagy, 9,7 colos érintőképernyőről érhető el A száguldásnak a szériától eltérően a precízen adagolható fékerő, a jóval erősebb és nagyobb féktárcsák vethetnek véget….

2016. május 16.

Versenytilalmi megállapodás egyszerűsített foglalkoztatásnál

Mindenekelőtt tekintsük át, hogy mi is az a versenytilalmi megállapodás és az egyszerűsített foglalkoztatás, mi a céljuk és milyen feltételekkel hozhatóak létre. Versenytilalmi megállapodás A versenytilalmi megállapodás egy olyan szerződés,…

2016. május 10.

A teremtés érzése a tudományon keresztül

…feltölteni, ami egy nagyon piacképes elméleti és gyakorlati tudásanyaghoz vezet. Továbbá próbálunk kapcsolatot építeni nemzetközi szintéren a régióban úgy a V4-ek területén, mint pedig Nyugat-Európában. Ezek a projektek, kapcsolatok nagy…

2016. május 10.

Brexit: munkahelyek tízezrei kerülhetnek veszélybe

…hozzáférését az EU egységes piacához. A kilépést pártoló táborra utalva Osborne hozzátette, hogy egyesek szerint a brit gazdaság tönkretétele sem lenne túl nagy ár azért, hogy Nagy-Britannia távozzon az Európai…

2016. május 8.

Mit találunk a találás során?

…Az új folyóirat célja, hogy tudományos igénnyel, de a gyakorlat számára is hasznosítható módon, a gyakorlatban felmerülő problémákra fókuszálva mutassa be a Polgári Törvénykönyvet. Főszerkesztő: dr. Vékás Lajos További részletek,…

2016. május 6.

A Ptk. módosítás nyomában

…ahol Dr. Bulányi Tamás vezető jogtanácsossal (MOL Petrolkémia Zrt.), Dr. Gadó Gábor ügyvéddel és Dr. Csőke Andrea Kúriai bíróval a Ptk. és más magánjogi és közjogi jogszabályokhoz való kapcsolódását fogja…