1665 találat erre a kulcsszóra: Dr. Nagy László Magánjogi Érvelési Verseny

2016. február 2.

Értékmérő munkásság

…továbbá fellépett Japánban, Kanadában és az Egyesült Államokban. Felvételei készültek a Magyar Rádió Márványtermében, rendszeres vendége volt a „Fiatal művészek pódiumának”. 2006-ban fellépett a Kennedy Centerben (Washington D.C.), a dr….

2016. január 28.

Módosult a központosított közbeszerzés rendszere

…tárgyra vonatkozóan külön tesz meg (pl. kommunikációs eszközök, nyomtatók, számítógépek). Ahhoz, hogy kiválaszthassa a feltételeknek megfelelő szállítókat, vagy más néven a későbbi ajánlattevőket, versenyt kell generálnia közöttük. Ez a verseny…

2016. január 28.

Az Uber, a taxi és a munkaerőpiac

…kifejezetten jól kerestek, ám azután piacra lépett egy Uberhez hasonló szolgáltató, a Lyft és beindult az árverseny – és ezzel olvadozni kezdett a sofőrök korábbi jó keresete. Az USA-ban taxitársaságok…

2016. január 26.

A Bankszövetség támadja a GVH-büntetést

…főtitkára. A Bankszövetség úgy véli, hogy a BankAdathoz kapcsolódóan nem történt jogsértés. A versenyhatóság szerint a bankszövetség a Nemzetközi Bankárképző Központ Zrt. (Bankárképző) közreműködésével 12 éven át a verseny korlátozására…

2016. január 21.

Felmentették Dopemant

A Budapesti I. és XII. kerületi Ügyészség a nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntette miatt emelt vádat P. László (azaz Pityinger László, művésznevén Dopeman) ellen. A vádirat szerint a szervezők speakerként…

2016. január 21.

Kolozsvártól az akadémiáig

Beszélgetésünknek több aktualitása is van. A legfrissebb, hogy ön egy január 11-ei, a jogászvilág.hu-n közzétett nyílt levélben nyomatékosan tiltakozik Trócsányi László igazságügyi miniszternél az új Polgári Törvénykönyv tervezett módosítása miatt….

2016. január 20.

Tasnádi: a büntetés-végrehajtás kiválóan dolgozott

A büntetés-végrehajtás évértékelő állománygyűlését megelőző sajtótájékoztatón Tasnádi László kiemelte: a büntetés-végrehajtás gazdálkodása 2015-ben kiegyensúlyozott volt, a szervezet jelentős mértékben kivette a részét a migránsválság kezelésében, 142 százalékról 127-re csökkentették az…

2016. január 18.

Jogsértés nagy nyilvánosság előtt

…adott magatartás akkor minősül nagy nyilvánosság előtt tanúsítottnak, ha annak megvalósításakor nagyobb létszámú személy van jelen, vagy fennáll annak a reális lehetősége, hogy arról nagyobb, előre meg nem határozható, egyszeri…

2016. január 18.

Átírnák a Ptk.-t a közjegyzők

…Közjegyzői Kamara leszögezi: az új Polgári Törvénykönyv megszületése a 2013-as év kiemelkedő eseménye volt, a modern magyar jogtörténet mérföldköve. Hosszú munka előzte meg, s egy vitathatatlanul nagyszerű, kiemelkedő magánjogi alkotás…