„Nem készültem rendkívüli állapotokra”
…eljárást és kártérítést értünk el számukra a személyes szabadság, az emberi méltóság és a gyülekezési jog megsértése miatt. Ezek a perek főpróbái voltak a 2006 utáni és máig tartó jogi…
…eljárást és kártérítést értünk el számukra a személyes szabadság, az emberi méltóság és a gyülekezési jog megsértése miatt. Ezek a perek főpróbái voltak a 2006 utáni és máig tartó jogi…
…Egyesület”). 2002-től a Tisza Volán Zrt. igazgatóságának elnöke, a Magyar Kriminológiai Társaság Dél-magyarországi Szekciójának ügyvezető elnöke, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar polgári jogi tanszékének meghívott előadója. 2006-ban jelent…
Dr. Szebeni László 1954-ben született, 1978-ban fejezte be az Egészségügyi Főiskolát. 1987-ben diplomázott a szegedi József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. 1987-ben fogalmazó lett a Pesti Központi Kerületi Bíróságon….
…érdemes erre a pályára lépnem. Nos, így kerültem az ELTE Állam- és Jogtudományi Karára, ahol summa cum laude végeztem. Nagyon jó tanuló voltam, aminek volt egy erős, öntudatos feminin indoka…
…pecsétekkel játszottam, rajzoltam, és az írógépet vertem. Mikulás napján apám egyik kollégája öltözött be Télapónak, és mi gyerekek hosszú sorokban járultunk elé. Az akkori egri ügyvédi köz- és társasági életnek…
…hivatásos szolgálati viszonyt érintő) területen is képvisel ügyfeleket. Külsős meghívottként a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának Büntető Eljárásjogi és Kriminalisztikai Tanszékén szemináriumi előadásokat tart, valamint a Kriminalisztikai szakjogász képzés…
…Európa-bajnok (1977), Európa-bajnoki 2. helyezett (1983), Világ Kupa-győztes (1979), kétszeres BEK-győztes (1979, 1984), kilencszeres magyar bajnok (1975–1977, 1979, 1980–1984), kétszeres Magyar Kupa-győztes. A salátákat és a krumplis ételeket kedveli. Szabadidejében…
…is években, hanem generációkban lehet mérni. A fő cél a vagyon, a megtakarítások következő generációkra való örökítése, azaz elsősorban az értékmegőrzés és emellett természetesen az értéknövelés. Fontos, hogy ezen megközelítés…
…által alakított filmbéli Jámbor Ambrussal, az Oldás és kötésből. Származása miatti eleganciáját és az ösküi perben is tanúsított, jogászi tisztességét igyekezett megtartani a rendszerváltozás előtti időkben is. Az én életemben…
…hazai technológia fejlesztését és a szivattyúk gyártását, és nem kellene külföldről exportálnunk azokat. A hőszivattyúk működhetnek földgázzal, biogázzal és más környezetbarát hajtóanyaggal is. Működtetésükhöz sokkal kevesebb energia szükséges, mint amennyit…