Alkotmányjogi ügyvédkedés
Dr. Cservák Csaba 1978-ban született. 2001-ben az ELTE Jogi Karán summa cum laude minősítéssel diplomázott, majd az ELTE Doktori Iskoláját végezte el. 2007 óta egyéni ügyvéd. Leginkább alkotmányjogi, öröklési jogi…
Dr. Cservák Csaba 1978-ban született. 2001-ben az ELTE Jogi Karán summa cum laude minősítéssel diplomázott, majd az ELTE Doktori Iskoláját végezte el. 2007 óta egyéni ügyvéd. Leginkább alkotmányjogi, öröklési jogi…
…a Debreceni Ifjúsági Fúvószenekarnak, amely nemrég ünnepelte 30-dik jubileumi évfordulóját, akikkel minden évben külföldi fesztiválokon vesz részt. Folyékonyan beszél angolul és németül. Dr. Bátki Pál 2003-ban az ELTE Állam- és…
…közbeszerzési tanácsadóknak. Nagyon érdekesek a közösségi közbeszerzési irányelvek, mert eltérő tagállami jogrendszerekre készültek, eltérő közbeszerzési kultúrákra. Az pedig különösen érdekes, hogy ezeket a szabályokat az egyes tagállamok hogyan értelmezik és…
…tanácsadó az ELTE Állam- és Jogtudomány Karán szerzett jogi diplomát, majd 15 éven keresztül ügyvédi tevékenységet folytatott. Fő szakterülete a polgári-gazdasági jog volt. Munkája során jelentős tapasztalatokat szerzett a profitszférában…
Dr. Nemes András 1983-ban a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán diplomázott. 1992 óta ügyvéd. 1994–1995. az ELTE Polgári eljárásjog továbbképzésen vett részt. 1999-ben a Magyar Testnevelési Egyetem…
…Attila Az ELTE ÁJK Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszék egyetemi docense, a PPKE JÁK egyik alapító tanára. Jogi tanulmányaival párhuzamosan az ELTE Bölcsészettudományi Karán a történelem szakot is elvégezte. Egyetemi…
…az átlagtól eltérően (lassúbb ütemben) fejlődő diákoknak. Pedig a tolerancia, a kellő időráfordítás, a türelem és a megfelelő szakértelem elengedhetetlen ezen esetek kezelésekor. Fontos, hogy a beszédhibás gyerekekkel egyénileg is…
Dr. Holló Gábor 1952-ben született Budapesten. 1993-ban az ELTE Jogi Karán diplomázott. 2004 óta Dr. Némethi Gábor ügyvédkollégájával együtt a Holló és Némethi Ügyvédi Irodát vezeti. Szakterülete a büntetőjog. Autóban…
Dr. Horváth Gyöngyi 1994-ben szerzett diplomát az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán. 1994 és 1996 között az ELTE Szociológiai, Szociálpolitikai Intézetében doktorandusz hallgatóként fő kutatási területe a bírósági szervezetrendszer volt….
…házkutatás, szobaellenőrzés. Bántalmazták is. Ő mondta ezt nekem, nincs okom kétségbe vonni. Attila ezt magában úgy könyvelte el, hogy ő akkor mérlegelte, hogy inkább kap egy verést a bv.-sektől is,…