Görögország helyett Budapest
…az Európai Bizottság azon kijelentése, miszerint Európának nem feladata a két tradicionális rendszer – a francia és az angol – elemeiből felépíteni egy „harmadik utas” ügyészségi modellt, és nem feladata…
…az Európai Bizottság azon kijelentése, miszerint Európának nem feladata a két tradicionális rendszer – a francia és az angol – elemeiből felépíteni egy „harmadik utas” ügyészségi modellt, és nem feladata…
…elnökség és az Európai Tanács által megálmodott cselekvési program: a következő öt évben, 2010–2014 között alapvetően meg fogja határozni a bel- és igazságügyi együttműködés területén az Európai Unió tevékenységét. Milyen…
…ügyvédi törvény: – akik állandó jelleggel kívánnak ügyvédi tevékenységet folytatni, – akik eseti szolgáltatást nyújtó európai közösségi jogászként akarnak ténykedni, – akik az alkalmazott európai közösségi jogászi státust preferálják. Mindhárom…
…iroda. Az 1957-ben alapított Wolf Theiss Közép- és Kelet-Európa egyik vezető jogi szolgáltatója, amely az elsők között fordított figyelmet a közép- és délkelet-európai régió üzleti érdekeire. Ennek eredményeként mára 12…
…terveik szerint idővel az „Eu” a teljes Európát fogja jelenteni, sőt, a nem túl távoli jövőben akár kontinensünkön kívüli országok törvénygyűjteménye is részévé válhat. Európa egyre kisebb, egyre több vállalat,…
…az együttműködő ügyvédek száma. Az immár 12 európai országban működő Schönherr-irodákban így összesen 310 jogász áll majd az ügyfelek rendelkezésére. „A terjeszkedéssel tovább erősítjük közép-európai vezető szerepünket, e piacokra történő…
…több európai intézmény székhelye, mondhatni Európa szíve, úgy vélem, végül is az áthelyezés nem járt presztízsvesztéssel. Sőt, újabb Európa-központú képzési ciklusokkal – természetesen megőrizve a hagyományos francia közigazgatási képzést is…
Három győzelmet aratva, aranyérmet szerzett 2009 júniusában, Rómában, az ügyvédek tenisz Európa-bajnokságán a magyar ügyvédválogatott! A dr. Birkás Miklós, dr. Trinn Gábor, dr. Pörzse Tamás, dr. Magda László, dr. Patay…
…hogy Ausztriában ismertetőt írhassak az ügyvédek jogállásáról, felelősségéről. Európa jogi szakjogász is. Az Európa jogi szakjogász képzés előzménye is az ügyészségi múltamra nyúlik vissza: részt vettem a külföldi igazságügyi szervek…
…világ legjobb tejbegrízét. És örül, hogy képviselővé választása után hirtelen nem kerültek elő a semmiből régi barátok, szomszédok, iskolatársak. Ön bő egy évtizeden át sikeres sportoló volt, világ- és Európa-bajnokként…