A föld naposabb oldalán
…Németország olyan tőkeerős cégei csatlakoztak, mint például az E.On, a Bosch, a Siemens, a Deutsche Bank vagy az ABB. Kína bejelentkezik A biztató kezdetek után azonban tavaly év végén vészjósló…
…Németország olyan tőkeerős cégei csatlakoztak, mint például az E.On, a Bosch, a Siemens, a Deutsche Bank vagy az ABB. Kína bejelentkezik A biztató kezdetek után azonban tavaly év végén vészjósló…
…kollégák számára is, hogy a következő években olyan ügyekben vegyenek részt, amelyek részben Kínához köthetőek, hiszen ez Kína második legnagyobb ügyvédi irodája. A 16 kínai városban irodát működtető Yingkén keresztül…
…órák a férfiak ékszerei voltak. A mai luxusóragyártók kínálatának gerince is a férfiórákat tartalmazza, a modellkínálatban és a mennyiségben is ez a fő piaci szegmens. Ezért bátorkodom kizárólag a férfiórákkal…
…azonnal leállították az internet-hozzáférést az érintett intézményekben; a tettesek felgöngyölítésekor pedig – mint meggyőződéssel állították – kiderült, hogy az attak Kínából érkezett. A pekingi kormány azonban határozottan cáfolta, hogy ő…
…A nemzetközi jelentőségű esemény mögött nemcsak Kína „békés fejlődése” és „békés felemelkedése” áll, mint ahogyan azt a mai kínai politika jelszavai hirdetik, de tetten érhető a nyugati világ Kínához való…
…nem is olyan rossz minőségűek, mivel a korábbi, leselejtezett eredeti angol nyomókorongokat használták. A volt szocialista országokban még keringenek a Yugoton márkájú egykori jugoszláv nyomású lemezek, Kína szerencsére nem állt…
…– Neil Armstrong 1969-es, világra szóló sikere után másodszorra – ismét embert juttat a Holdra. Kína felébredt E törekvésében pedig nem korábbi legnagyobb riválisában, hanem a világhatalmi szerepre készülő Kínában…
Izgalmas könyvet tett le az asztalra a szociológus páros. Szelényi Iván részben New Yorkból, kellő rálátással vizsgálta az orosz, a kínai, a közép-kelet-európai elit meggazdagodásának folyamatát, míg Kolosi Tamás Magyarországon…
…tapasztalat ahhoz, hogy egyrészt minden kétséget kizáró módszerekről beszélhessünk, másrészt nyugodtak lehessünk a veszélytelenségét illetően. Az eljárásra legutóbb a tavalyi pekingi olimpia irányította a világ figyelmét. A kínai hatóságok, nem…
…a világon Kína és Malájzia uralják a sportágunkat, s Kína persze rohamosan tör előre. Ami ma jó érzéssel tölt el, az azon fiatalok jó szereplése, akiket láttam magam körül felnőni,…